Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Felújították a középkori várat Hollókőn

2015. május 5. 12:09

Véget ért Hollókő várának mintegy egyéves felújítása, amelynek köszönhetően látogathatóvá vált például az Öregtorony. Szombaton és vasárnap nyílt várnapokra várják a látogatókat a Nógrád megyei világörökségi faluban - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden. 

<

Kelecsényi Péter elmondta: a rekonstrukciós és állagmegóvó munka eredményeképpen látogathatóvá válik az Öregtorony, amely a vár 1996-os megnyitásától kezdve zárva tartott. Hozzátette: födém került a 13. század végén épített ebédlőre és a várkapitányi lakrészre, konyhát, kovácsműhelyt, valamint két gazdasági épületet alakítottak ki a várban, ahol multimédiás eszközök segítségével látható lesz a Hollókői vár építéstörténete című 3D-s animációs film is.

Hollókő várát tavaly júniusban zárták be, akkor kezdték meg a felújításokat, hogy egy autentikus, 14-15. századi várképet és váréletet mutathassanak be. A Nógrád megyei faluban a népi hagyományokra épülő, csaknem kétmilliárd forintos beruházás zajlik, e program keretében újult meg a vár is. A fejlesztések októberben érnek véget. A megszépült középkori vár ünnepélyes átadását csütörtökön tartják meg, szombaton és vasárnap pedig ingyenes várnapokat szervez Hollókő önkormányzata.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Felújították a középkori várat Hollókőn

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra