Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ez lehetett a 2. világháború legmerészebb szökése

2014. november 5. 12:30

A Németország szívében raboskodó 40 szövetséges hadifogoly öt hónapig tervezte az "Olimpikon" névre keresztelt menekülési akciót, amely során négy darab, az őrök szeme előtt készített, könyvespolcnak álcázott létra segítségével mászták meg a tábor kerítését. Végül 26-uknak sikerült elmenekülniük, azonban csak hárman térhettek haza, derült ki egy friss kutatásból.

<

A második világháború valószínűleg legmerészebb szökésére derített fényt Mark Felton brit hadtörténész, aki könyvet írt az 1942-es menekülésről. Több száz szövetséges hadifogoly mélyen Németország szívében, a Wartburg melletti Oflag VI-B-táborban került "elszállásolásra", köztük volt a legendás brit pilóta, Douglas Bader is. A maroknyi csapat vezetője a 37 éves Tom Stallard őrnagy lett, aki az egyik legelszántabb menekülőművésznek számított a háborúban.

Miután a kerítés alá tervezett alagutak ötlete kitudódott, Stallard úgy döntött, hogy nem alul, hanem felül hajtják végre a szökést. Eredetileg úgy tervezte, hogy akár 250-en is kijuthatnak a kerítésen át, azonban végül a racionalitás döntött: legfeljebb negyvenen próbálkozhatnak. Egy fiatal, mindössze 23 éves skót hadnagy, Jock Hamilton-Baillie agyából pattant ki az összecsukható létra ötlete, amellyel meg lehetne mászni a két, egymástól két méterre álló, több mint 3,6 méter magas kerítést. Stallard nevezte el a hadműveletet "Olimpikonnak", mondván, a veszélyes tervet a Commonwealth több pontjáról érkezett, nemzetközi erők fogják véghezvinni.

A létrák két, 3,35 méteres darabokból készültek, hét-hét fokuk volt, a tetejükön pedig egy rövid, hídszerű szerkezet kötötte össze őket. Az első létra a tábor zenetermében készült, ahol a foglyok viszonylag szabad kezet kaptak, s a fűrészelés, illetve a kalapálás zaját elnyomták a különböző hangszerekből áradó dallamok. Az elkészült létrákat igen leleményesen álcázták: a két elemet egymással szembe állították, s könyvespolcként használták, amire a kottákat, illetve különböző regényeket helyeztek. Magát a tábor vezetőjét, Rademacher századost is sikerült csőbe húzni, aki még meg is dicsérte a foglyokat a szép munkáért.

A szökési terv

A foglyok az öt hónapos előkészületek során azt is feltérképezték, hogy miként lehet hatástalanítani az esti reflektorokat, köszönhetően a műszaki tevékenységet végző munkaszolgálatosok által szándékosan ejtett hibáknak. Az akció időpontját 1942. augusztus 30-án, 21.30-ra tűzték ki, ekkor 40 fogoly gyűlt össze két, a kerítéshez közel eső barakknál. Minden egyes fogoly több mint öt kilónyi élelmiszert (melyet az azt megelőző három hétben halmoztak fel), cigarettát, egészségügyi csomagot, tartalék zoknikat, valamint alsóneműket pakolt a csomagjába. A brit katonai hírszerzés MI9-es osztálya a Vöröskereszt segítségével pedig térképeket, valamint iránytűket csempészett be a táborba.

Miután a reflektorokat kiiktatták, a fehérre meszelt létrákat a kerítésnek döntötték, két németül is tudó brit tiszt pedig hamis utasításokat adott a mintegy 50 méterre álló őrnek, aki még távolabb ment a menekülés színhelyétől. Ugyanebben az időben a zeneteremben a többi rab hatalmas lármát csapott, az elterelés pedig tökéletesen működött, a négy, tízfős csapat tűzoltókat megszégyenítő futással cipelte a létrákat, s állította be a megfelelő szögben. Négy fogoly gyorsan átemelte a létrák másik felét a túloldalra, s összekapcsolta a kettőt. Szerencsétlenségükre a negyedik létra megadta magát a második ember alatt, így csak 32-en tudtak átmászni a falon, ám ez a mutatvány 40 másodperc alatt lezajlott.

A 23 éves Jock Hamilton-Baillie igazolványképe

Az őrök végül rájöttek, hogy mi zajlik, s vaktában lövöldözni kezdtek a sötétbe. Szinte hihetetlen, de a sűrű golyózáporban csak egy ember sebesült meg a sarkán, a többiek ép bőrrel megúszták, később azonban hat embert elfogtak a németek, így 26 fogoly tudott megszökni. A 26-ból azonban végül csak hárman térhettek vissza Nagy-Britanniába Spanyolországon keresztül. Mark Felton hozzátette: "később a németek hajlamosak voltak lepuffantani azokat, akiket szökési kísérlet után elfogtak."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ez lehetett a 2. világháború legmerészebb szökése

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra