Extrém sport a középkorban – királyok is gyakran pórul járhattak a lovagi tornákon
2018. január 23. 14:51
Egy középkori lovagi torna kiváló alkalom volt arra, hogy egy harcos bebizonyítsa rátermettségét és győzelmeivel mesés vagyont és hírnevet nyerjen magának. A tornák azonban majdnem annyi veszélyt rejtegettek magukban mint a valódi háborúk, amint azt nem egy uralkodó is megtapasztalhatta a saját bőrén.
A lovagi tornák gyökerei háborúra készülődő harcosok közös gyakorlatozására nyúlnak vissza. Az első ilyesfajta küzdelmek így még nem párviadalok voltak, hanem tömegharcok, ahol számos ember egyszerre bocsátkozott egymással küzdelembe. Bár jellemzően tompa élű kardokkal viaskodtak, a „csataszimuláció” elég élethű volt ahhoz, hogy a résztvevők igen súlyos sebesüléseket okozhassanak egymásnak.
Az idő múltával aztán a szabályok finomodtak és fokozatosan kialakult a ma már hagyományosnak vélt lovagi torna formátuma, amikor két páncélos lovaskatona száguld egymással szembe, ellenfelére szegezve hosszú, tompa hegyű dárdáját, annak érdekében, hogy kiüsse őt a nyeregből. Bár kaotikus mivoltukból kétségtelenül veszítettek így a tornák, épp oly életveszélyesek voltak továbbra is.
A veszély azonban nem rettenthette el a középkor lovagjait, akik a győzelemért járó vagyon és dicsőség reményében újra és újra nyeregbe szálltak. Nem voltak kivételek ez alól a korabeli uralkodók sem. Mátyás király nagy ellenfelének, III. Frigyes császárnak fia, a későbbi I. Miksa császár maga is tehetséges lovagnak számított. Amikor apja 1486-ban német királlyá koronáztatta – ezzel kvázi örökösévé téve őt a császári trónon –, személyesen vett részt a tiszteletére rendezett tornán.
A francia történetíró, Jean Molinet meg is örökítette Miksa és egy meg nem nevezett őrgróf párviadalát. Beszámolója szerint, amikor a felek egymásnak rontottak, dárdáik akkora erővel csapódtak a másiknak, hogy mindketten kirepültek a nyeregből. Az esetet mindketten megúszták egy karcolás nélkül, amiért siettek is hálát adni Istennek. Molinet utóbbi megjegyzése jól mutatja, hogy Miksa nagyon is tisztában volt azzal, hogy milyen végkimenetellel is járhatott volna a veszélyes szituáció.
Többek között Miksa sikerei lebegtek VIII. Henrik angol király szemei előtt is. Bár a feleségek sorát „elfogyasztó” uralkodóra nem kimondottan a sportos testalkatáról emlékezik az utókor, fiatalabb korában még korántsem volt annyira elhízott mint élete végén. Henrik előszeretettel vett részt lovagi tornákon és még 1536-ban is nyeregbe szállt. Ekkor azonban egy szerencsétlen esés következtében súlyosan megsérült, ami véget vetett eme karrierjének. Henrik hízása valójában ezután kezdődött meg igazán, amiről leginkább az 1540-ben készíttetett, igencsak méretes páncélja árulkodik.
A lovagi tornákon nem volt szokatlan az sem, hogy valamelyik fél az életével fizessen eme vakmerő sportért. A tornák történetének egyik legtragikusabb esetére 1559-ben, Párizsban került sor. II. Henrik francia király a testőrségét alkotó skót gárda kapitánya, Gabriel de Montgomery ellen indult küzdelembe. Az összecsapás során Montgomery dárdája széttört és annak egy szilánkja – áthatolva a sisakrostélyon – egyenesen a király szemébe fúródott. Henrik sebe hamarosan elfertőződött és a francia király alig negyven évesen végül kilehelte lelkét.
Érdekesség, hogy a 16. századi magyar történelemből is ismerünk példát hasonló sérülésre, mint amely a francia király életét követelte. Egy Baksa Márk – más forrásokban Gergely – nevű vitéz szemét Győr 1598-as visszafoglalása során egy török harcos kopjája szúrta át, de úgy, hogy az teljesen keresztülhatolt a koponyáján is. A átdöfött fejű katonáról több rajz és festmény is készült, ami nem meglepő annak fényében, hogy Baksa egy teljes évvel túlélte bizarr sebesülését és a győri ostrom után még további csatákban is részt vett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
