Évtizedekre elfeledték a Székely himnuszt megzenésítő Mihalik Kálmán sírjának hollétét

2017. szeptember 6. 14:23 MTI

1896. február 21-én született az erdélyi Oravicabányán. Apja Kassáról származott, anyja csíki székely asszony volt. A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári egyetem orvosi karára iratkozott be. Az első világháború félbeszakította tanulmányait, két évig a fronton szolgált. A vesztes háború után az egyetemmel Budapestre, majd Szegedre költözött, végzése után kutatóorvos, tanársegéd lett.

Mihalik 1921-ben zenésítette meg a székelyudvarhelyi születésű, szintén az első világháború után Magyarországra költözött Csanády György költő, hírlapíró, szerkesztő költeményét. Szerzeményüket 1922. május 22-én énekelte először egy lánykar a Csanády által alapított Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) „májusi nagyáldozat” névre keresztelt első ünnepélyes találkozóján. Az eredeti vers címe Kantáta volt, a SZEFHE gyűlésén is ezen a néven csendült fel, Csanády ezután változtatta a címet Székely himnuszra.

A bemutatót Mihalik csak fél évvel élte túl, alig huszonhat évesen, 1922. szeptember 6-án tífuszban elhunyt. Temetésén - a Csanády által szerkesztett Új Élet című lap tudósítása szerint - a gyászoló közönség a Székely himnusszal búcsúztatta, „hogy kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még szenvedésében is”.

A dal viszonylag nehéz zenéjét és egyesek szerint képzavaros szövegét sokan és sokat bírálták, mégis szájról szájra terjedt, ma már több, kisebb eltéréseket tartalmazó változata forog közszájon. (Az eredeti versben például „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!” áll, de ma így éneklik: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”) Népszerűségét semmilyen hatalom nem tudta kikezdeni, pedig Erdélyben - a második bécsi döntést követő néhány évet kivéve - a kommunista rezsim bukásáig betiltották, éneklését büntették. Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolában kötelezővé tették tanítását, de ekkor még nem vált általánosan népszerűvé. A cserkésztalálkozókon azonban rendszeresen énekelték, terjedését segítették az erdélyi származású értelmiségiek és szervezeteik.

A szocializmus idején Magyarországon is tiltották a „nacionalista, soviniszta” Székely himnusz előadását, de így is a magyarság összetartozásának kifejezőjévé vált, a néhány strófa a néma ellenállást jelentette. A művet a 2009-ben Székelyudvarhelyen tartott Székely Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld himnuszává nyilvánította, Erdélyben a Csíkszeredai Sportklub és a gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapat, a székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó-csapat és KC kézilabdacsapat, valamint a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapat mérkőzései előtt vagy után a hazai nézők el szokták énekelni. Magyarországon a dalt tömegrendezvényeken gyakran éneklik a Himnusszal és a Szózattal együtt. A vers és a dal emlékművét 2009-ben avatták fel Szegeden, a fából faragott, kereszt alakú kopjakapu mellett a két szerző egész alakos szobra áll.

Mihalik Kálmán sírjának holléte a halála után eltelt évtizedekben csaknem feledésbe merült. Pontos helye csak a rendszerváltás környékén vált ismertté, az Erdélyi Kör tagjai akkor újra megváltották a sírhelyet és rendbe hozták a sírt. Halálának kilencvenedik évfordulóján avatták fel a zeneszerző, orvos méltó, központi sírhelyét a szegedi Belvárosi temető főbejárata mellett, kopjafás síremlékét Gál Imre székely fafaragó készítette.