Évtizedekkel a háborút követően is szenvednek a vietnamiak az amerikai „szivárványpermettől”

2017. szeptember 20. 16:39

A növényirtó szerek katonai célú alkalmazása nem a vietnami háború idején kezdődött el. A nyugati szövetséges hatalmak már a második világháború éveiben nagy lendülettel kutatták az olyan vegyi anyagokat, amelyek segítségével minden korábbinál hatékonyabban lehet felperzselni az ellenséges területeket. Az első bevetések azonban – amelyek a japán rizsföldek elpusztítását célozták – még nem hoztak átütő sikert.

Az 1950-es években aztán a britek vetettek be elsőként nagy mértékben lombozatirtó szereket, amikor az akkoriban még brit gyarmatként létező Malajziában egy kommunista felkelés tört ki. A felkelők bevették magukat a dzsungelekbe, így a britek csak a számukra láthatatlanságot biztosító lombok elpusztításával tudtak eredményt elérni. A vegyszerek alkalmazása ezúttal teljes sikert hozott, és a felkelést leverték – a permet azonban súlyos következményekkel járt, úgy a talaj termőképességére, mint a malájok egészségi állapotára nézve is.

Ilyesfajta vegyszerek alkalmazása már akkor sem volt ellentmondásmentes, hiszen az első világháborút követően elfogadott genfi egyezmény szigorúan megtiltotta a vegyi fegyverek háborúban történő alkalmazását. A maláj felkelés kapcsán a britek emiatt azzal érveltek, hogy az incidens nem háború volt, hanem lényegében egy rendőrségi eljárás – amelyre pedig nem vonatkozik a szerződés.

A brit lombozatirtó szerek hatékonysága rövidesen nagyon vonzóvá vált az Egyesült Államok számára is, amelynek hadserege Vietnamban hasonló kihívásokkal küzdött mint amilyenekkel a britek találkoztak Malajziában. Az áthatolhatatlan dzsungelek alatt rejtőzködő vietkongokkal szemben 1962-től 1971-ig zajlott az úgynevezett „Ranch Hand” hadművelet, amelynek során az amerikai légierő több mint 75 millió liter vegyianyagot permetezett szét Dél-Vietnam területén.

A C-123-as teherszállítórepülőgépeket jellemzően vadászgépek kísérték bevetésre. Utóbbiak bombázással és napalmtámadással „készítették elő a terepet”, majd a C-123-as megkezdte a permetezést. Az anyag pedig olyan hatékony volt, hogy a katonák úgy érezték, „mintha csak elfújnák az erdőket.”

A legnagyobb vegyipari vállalatok (pl: DOW Chemical, Monsanto) számos különféle anyaggal látták el a légierőt, amely vegyszereket a tárolóhordók színkódjairól nevezték el. A legismertebb és leggyakrabban használt vegyszer pedig az Agent Orange volt. A vegyszert permetező pilóták és a szárazföldön harcoló amerikai katonák úgy tudták, hogy a permet kizárólag a növényzetet pusztítja el, és nem jár semmiféle egészségkárosító hatással. Ma már tudjuk, hogy egy ez korántsem volt így.

Az Agent Orange első „mellékhatásai” a mezőgazdaságban jelentkeztek. A több mint 14500 négyzetkilométernyi területen, amelyet az amerikai „szivárványpermet” érintett, a dzsungelek mellett a termőföldek is rohamos pusztulásnak indultak. Ennek eredményeképpen pedig éhínség söpört végig a dél-vietnami területeken. A szennyezett talaj, az erdőpusztulás és az erózió évekig sújtotta az ázsiai országot, de az igazán nagy csapás a háborút követően kezdett nyilvánvalóvá válni.

Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint a vietnami háború során permetnek kitett amerikai katonák gyermekei között az átlagosnál háromszor nagyobb a valamilyen születési rendellenességgel világrajöttek száma. A permetezett területeken élő vietnami lakosságot pedig már generációk óta sújtja hatványozottan ugyanez a probléma.

Napjainkban már az Egyesült Államok kormánya is elismeri, hogy a katonai vezetés tudatában volt az alkalmazott vegyszerek egészségkárosító hatásainak a vietnami háború idején. 2010 óta pedig az amerikai és a vietnami kormány egy közös program keretében igyekszik kezelni az Agent Orange környezeti hatásait, valamint támogatást nyújtani a károsultaknak és családjaiknak.