Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Évtizedeken át nem szűntek jelentkezni a magukat a halott XVII. Lajos francia királynak kiadó szélhámosok

2018. december 3. 18:09 Múlt-kor

<

Vadabbnál vadabb történetek

A divat külföldre is eljutott: ál-Lajos Károlyok tűntek fel Angliában, Dániában, Kolumbiában, de még a Seychelle-szigeteken is. A leghíresebb ilyen messzi földről jelentkező „elveszett dauphin” egy mohawk indián származású kanadai lelkész, Eleazer Williams volt, akit „Indián Williamnek” is hívtak. Őt végül egy francia nemes fizette le, aminek nyomán lemondott minden követeléséről a francia trón irányába.

Egy másik férfi, a már említett Charles de Navarre New Orleansból utazott Franciaországba, és az udvarban kijelentette, hogy ő az elveszett dauphin. A több markáns sebhellyel rendelkező Navarre-nak számos foga hiányzott. Több, könyörgő hangvételű levelet írt Mária Terézia Saroltának, valamint férjének, Angoulême hercegének. Ezeket a meglehetősen beszédes „Daufin Bourbon” aláírással látta el.

Az embernek hamisan azt állítani magáról, hogy ő az uralkodó, bűncselekmény volt Franciaországban, azonban a hatóságok a legtöbb esetben nem indítottak eljárást. Ha egy illető követőkre tett szert, vagy fenyegetőzni kezdett, letartóztatták őket, és bírósági tárgyaláson bizonyították be róluk, hogy nem azok, akiknek mondják magukat. Charles de Navarre-t például 1817-ben tartóztatták le, és egy számára igen rosszul alakuló tárgyalást követően börtönbe zárták, ahol 1822-ben elhunyt.

Itáliából is akadt (saját állítása szerint) egy híres jelentkező, a világjártnak tűnő és jól öltözött „de Richemont báró”. Hamarosan egész udvartartást gyűjtött maga köré, emlékiratokat adott ki, és elkezdte Mária Terézia Saroltát és másokat zaklatni elegánsan írt kiáltványokkal. Amikor a zavarba jött nővér nem volt hajlandó válaszolni, a szélhámos fenyegető leveleket kezdett el írni.

„De Richemont bárót” 1834-ben állították bíróság elé, az egyik tárgyalási napon azonban valami még rendkívülibb történt: egy férfi felállt, és félbeszakította a tárgyalást a következő mondattal: „Egy levelet hoztam az esküdtszék úriembereinek az igazi Charles-Louis de Bourbontól, XVI. Lajos fiától.” Ezután elővett egy levelet, amelyet állítása szerint az igazi dauphin írt – a férfi azonban hamar ismertté vált Európa-szerte valódi nevén: ő volt Karl Wilhelm Naundorff. A „báró” börtönbe került, azonban egy év elteltével sikeresen megszökött, és Franciaország-szerte suttogták az emberek egymás közt, hogy látni vélték valahol. Azonban riválisa, Naundorff mondhatta el magáról azt, hogy az összes imposztor közül neki hittek a legtöbben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Évtizedeken át nem szűntek jelentkezni a magukat a halott XVII. Lajos francia királynak kiadó szélhámosok

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra