Evlia Cselebi 17. századi oszmán világutazó Zrínyivel is „összecsókolódzott”
2021. február 25. 16:09 Múlt-kor
Küzdelmes magyar hétköznapok, Zrínyi csókja
Az évtizedekig tartó kalandos utazások történetét Cselebi egy tízkötetes műben rögzítette az utókor számára, amelyből a hatodik kötet Magyarországgal és Erdéllyel foglalkozik. Az írást Cselebi már utazásai alatt elkezdte, de élményei nagyobb részét kalandos vándorlásai lezárultával, 1678 után vetette papírra.
Cselebi magyarországi és erdélyi élményei az 1660 és 1666 közötti időszakot ölelik fel. Rengeteget megtudhatunk belőle a 17. századi magyar, ha úgy tetszik, hódoltságbeli hétköznapokról, de olyan fontos eseményekről is, mint Várad (Nagyvárad) 1660-as ostromáról vagy az 1664-es szentgotthárdi csatáról.
Várad sikeres török ostromához Cselebi szerint egy fiáért aggódó édesanya árulása is hozzájárult: „… »Mikor Isten akarja a dolgot, megadja hozzá az eszközöket is«, ezen mondás szerint egyik éjjel egy magyar asszony jött Ali pasa szerdárhoz, s így szólt: »Uram! Ha fiamat a tatárok fogságából kiszabadítod, megmutatom neked a várárok vizének útját, és ha az árok vizét lefolyatod, és a várat szárazföldön megtámadod, irgalom nélkül beveszed, máskülönben az ágyúval való ostromlástól ez a vár nem fél.« Ali pasa az asszony fiát azonnal megkerestette, s előhozatván megmutatta, mire az asszony így szólt: »Mária anyám közbenjárt értem; éljen a török, mert a töröktől jóságot tapasztaltam.« …”
Cselebi leírja egy hivatalos küldetésének történetét is. Melek pasa egy várkapitányának kiszabadítását bízta rá. Cselebi nem fegyverrel, hanem tizenkét szekérnyi áruval indult el Csáktornyára, hogy Zrínyi Miklós rabságából váltságdíj fejében kiszabadítsa a pasának fontos török várkapitányt. Cselebi a rá jellemző módon a boszniai Banja Lukából azonban nem egyenest Csáktornyára ment, hanem népes kíséretével egyetemben előbb meglátogatta Szlavónia nevezetes török uralom alatt álló várait és városait.
Miután kiutazgatta magát, következett a munka. Zrínyi egyébként nagyon szívélyesen fogadta a török követet: „a bánnal összecsókolóztunk” – írta visszaemlékezéseiben. A Zrínyi és Cselebi között lezajlott, a török várkapitány személyét érintő párbeszédből képet kaphatunk a magyarországi török háborúk komor valóságáról, ahol a mindkét fél részéről provokált fegyveres konfliktusok a mindennapok részét képezték, és ahol az ellenfélnek adott tiszteleten alapuló békés tárgyalás pillanatokon belül koponyazúzó küzdelemmé alakulhatott:
„Én, szegény így szóltam: »Bánom! Vegyék le most már a lábáról a vasat!« – A bán válaszolá: »Ha Mária anyára megesküszik, hogy a mi tartományunkat nem fogja többé gyújtogatva, rabolva pusztítani, akkor nem tartom tovább fogságban. Máskülönben darabokra vagdalva megölöm.« — Én, szegény erre azt mondám: »Ez a végvidék helyzete; ti is az ő tartományukat, ők is a ti tartományotokat pusztítják; a világ szokása ilyen.« … ”
A kapitány sorsáról nincsenek további információink, azaz nem tudjuk, hogy hátralevő életében mennyire volt a szerencse kegyeltje, illetve szolgálata során összekerült-e még Zrínyivel. Cselebiről viszont bizton állíthatjuk, hogy Allah valóban a tenyerén hordozta, mert élete során a fél világot bejárhatta.
Hosszú időn keresztül írásainak csak töredékét ismerhette az utókor, mígnem Isztambulban 1896-ban a Szelimie-kertben levő, Pertev pasa-féle könyvtár kéziratai között megtalálták a tíz kötetre rúgó, teljes életművét, amelyet Karácsony Imre fordított magyarra a 20. század elején.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
