Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Érintetlen mükénéi sírra bukkantak Görögországban

2015. február 11. 08:53

Érintetlen mükénéi sírt fedeztek fel görög régészek Görögország középső részén, Amfissza városában. A temetkezés a maga nemében egyedülálló, mivel ez az első, amit Nyugat-Lokrisz területén tártak fel.

<

A mükénéi Görögország a késő helládikus bronzkor civilizációja, amely i. e. 1600 körül kezdődött, Homérosz epikája és a görög mitológia nagy része is erről a korszakról szól. Nevét az egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyéről, a peloponnészoszi Argolisz északnyugati részén található Mükénéről kapta. A Heinrich Schlieman által feltárt civilizáció i. e. 1100 körül omlott össze.

A mükénéiek eltűnése az ókor egyik legnagyobb rejtélye. A mükénéi kultúráról azt tartják, hogy az égei népvándorlások következtében pusztult el, mivel elvágták külső nyersanyagforrásaitól, esetleg a helyzetükkel elégedetlen, alacsony társadalmi rangú csoportok felkelése döntötte romba. Néhány kutató azonban úgy véli, hogy a mükénéiek vesztét egy földrengés okozta.

Az előzetes vizsgálatok szerint a közép-görögországi Amfisszában felfedezett mükénéi sír több mint két évszázadon át, az i.e. 13-11. század között volt használatban. A sírkamrában nagyszámú emberi csontváz került elő: ezeket felhalmozva, a fal mellett találták meg, és további, sokkal jobb állapotú temetkezést is feltártak.

A régészeti munkálatok során összesen 44 díszes vázát, két bronzváza töredéket, valamint aranygyűrűket, sárgarézgombot, féldrágakő maradványokat, két bronztőrt, női és állati figurákat, valamint rengeteg pecsétet találtak. A terület az Aitólia, Dórisz és Phókisz között elterülő, mintegy 660 km²-es történelmi vidékhez, Nyugat-Lokriszhoz tartozott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Érintetlen mükénéi sírra bukkantak Görögországban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra