Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Érettségi? A Múlt-kor segít!

2020. április 2. 13:51 Múlt-kor

A világméretű veszélyhelyzet igencsak megbonyolította mindennapjainkat, a kicsiktől a nagyokig minden korosztály megérzi a korlátozásokat. Tanulmányaik előmenetele szempontjából talán a végzősök vannak a legkomplikáltabb helyzetben, hiszen otthonuk magányában kell felkészülniük az élet egyik első nagy megmérettetésére. A Múlt-kor szerkesztősége szeretné megkönnyíteni a helyzetüket, így összeállítottunk számukra egy közép- és egy emelt szintű történelemérettségi segédletet.

<

Mint nap mint nap tapasztaljuk, hogy a kialakult veszélyhelyzet és a társadalmi távolságtartás igénye jelentősen megnehezíti a mindennapi életvitelt, így magát az oktatást, az információ és a tudás átadását is.

A kényelmetlenségből minden évfolyam kiveszi a részét, de a legbonyolultabb helyzetben talán a végzősök vannak, akiknek az érettségi vizsgára történő felkészülését komoly kihívás érte. A Múlt-kor szerkesztősége szeretné megkönnyíteni a helyzetüket.

Összeállítottunk két oldalt, amely a közép- és emelt szintű szóbeli történelemérettségi 2020-ban érvényes, 20, illetve 30 tételre bontott tematikája alapján rendszerezi a Múlt-kor néhány, ide vonatkozó hasznos cikkét.

Mindezt az iskolai tankönyv kiegészítésének szánjuk, amely segítségével bővíthetik ismereteiket, szélesíthetik látókörüket, valamint olyan plusz adalékokat kaphatnak, amelyek a történelemkönyvekbe már nem fértek bele.

Az összeállított cikkekkel nem csupán elmélyülhetnek az egyes események részleteiben, de olyan érdekes történeteket is olvashatnak a tananyag mellé, amelyek segítik majd őket, hogy a megfelelő pillanatban a szárazabb tények is eszükbe jussanak.

Több mint ezer cikk vár az érettségizőkre, hogy felfedezzék a történelmet, és megszerezzék a tudást, amellyel elkápráztathatják a vizsgabizottság tagjait.

KÖZÉPSZINT

EMELT SZINT

Aki még további böngészésre és olvasásra vágyik, az látogasson el ingyenessé tett archívumunkba, ahol további több száz cikk várja őt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Érettségi? A Múlt-kor segít!

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra