Erdélyi fatányéros orosz jazzel: a budapesti vendéglátás gyöngyszemei a húszas-harmincas években
2022. április 24. 09:50 Saly Noémi
A riff-affér
1923-ban a Dohány utcai Orient szálloda kávéháza tűzte ajtaja fölé a Kolozsvár nevet. Ezt egyszerűen önvédelmi gesztusként kell értelmeznünk: a fehérterrornak ugyan már vége lett, de az antiszemitizmusnak nem. Az atrocitások színhelye pedig gyakran kávéház volt. Mármost igaz, hogy a Dohány utca erre igen alkalmas terepnek kínálkozott, de ha egy suhanchordának zsidóverésre szottyant kedve, nyilván nem pont a Kolozsvárba tért be randalírozni. És valóban: a kávéház, amely korábban már vagy tízszer váltott gazdát és nevet, ezzel a cégérrel egészen az államosításig nagyobb botrányok nélkül fennmaradt.
A Bizánc étterem homlokzata
Hajnalban egy nagyon vonzó erdélyi specialitást kínáltak az éjszaka kósza népének. Mint az Esti Kurír 1925 novemberében tudósított: „Reggel ötkor (…) itt kapható a legjobb korhelyleves. Ezért olyan népszerű ez a kávéház nem csak artistakörökben, hanem a mulató társadalom minden rétegében. Még a riff-kabilok is ide járnak. Az a 8 darab igazi riff-kabil, akik esténként egy ismert varieté-mulató [a Royal Orfeum] műsorában lépnek fel, mint »nagy-gázsis« fő attrakciók.” A hír pedig az, hogy a nyolcból három algériai artista „a Denevér mulató művésznőivel” szórakozva reggel 7-kor összetűzésbe keveredett egy magyar vendéggel, de az affér szerencsésen elsimult. (Ebből is kitűnik: Rejtő Jenőnek valójában nem kellett messzire menni témáért.)
1922 januárjában szintén a Pesti Hírlapban botlunk a Margit körúti Bocskay étterem reklámjába. Itt Barthos Endre „székely menekült, leszerelt főhadnagy” egy budapesti vendéglőssel, Gadovszky Györggyel társulva kínál „kitűnő erdélyi konyhát” és „tisztán kezelt fajborokat”. A „menekült” még 1928-ban is hatékony hívó szó lett: „Erdélyiek, Bánátiak! Látogassanak el Klinovszky István menekült temesvári rendőrtisztviselő vendéglőjébe, Kálvária tér 12 alá. »PENGŐ« vendéglő Kálvária tér 12. Fajborok. Erdélyi konyha. Nagyszerű zene.” (Pesti Napló, 1928. október 19.) Klinovszky 1931-ben új éttermet nyitott a Szövetség utcában, ahol aztán minden és mindenki összeért: „Erdélyi konyha, badacsonyi borok, szenzációs hangulat. »Konov« orosz női jazz.” Egy másik hirdetésből a zenekari tagok nevét is tudjuk: „Budapest szenzációja! Natasa–Sura–Tonya emigráns úrilányok világhírü énekes jazz-band-je az Intim étteremben, Szövetség utca 4.”
Úgy tűnik, az 1930-as évekre „Trianon árvái” már fizetőképes vendégkört jelentettek, és a pestiek is rákaptak az erdélyi konyhára. Divatja ebben az évtizedben tetőzött a fővárosi vendéglátóhelyeken. Több régi, jól bevált üzletben is, felújítás vagy tulajdonosváltás nyomán ez a stílus lett az uralkodó: a Régiposta utcai Zöld Hordóban „naponta kitűnő erdélyi konyha főztjét: fleckent, fatányérost stb., elsőrendű szegedi halászlét és pompás italokat szolgálnak fel hangulatos zeneszó mellett”.
A Döbrentei téren sepsizoltáni Czirjék Emil vezette a Székely Góbét: „Erdélyi konyha, erdélyi hangulat, (…) igazi flekken, fatányéros, vetrece, vargabéles és kecskeméti fajborok mellett Csóka Jancsi cigányzenekara gondoskodik emelkedett hangulatról”. A Bástya utcai Gyöngytyúk azt se tudta, hova kapjon: „magyar, főleg erdélyi konyháján minden nap egy sereg pompás erdélyi különlegesség készül. A flecken, a rakott-, töltött- és lucskoskáposzta, a vargabéles, kürtös kalács. Az étlapon valósággal nemzetközi előételek adnak egymásnak találkát: az orosz blini, az olasz ravioli és eredeti erdélyi halspecialitások, amelyekhez jól esik a zamatos magyar bor, a kitűnő sör, valamint a külföldről hazaérkezett Pertis Pali tüzes muzsikája.”
Ám az effajta multikulturalizmus csúcsa mégis az, amikor egy amerikai jazzhegedűs nyitotta újra a Teréz körúti Bizánc kávéházat, „kitűnő erdélyi konyhával”, cigányzenével és éjszakára a Capri mulatóval. De ennek szomorú vége lett. Phil Sharp két év múlva rengeteg adósság hátrahagyásával visszamenekült szülőhazájába, feleségét, azt a szerencsétlen Tankó Jankát meg lecsukták.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
