Éppen azért tanult művésznek Leonardo da Vinci, mert törvénytelen gyermek volt
2021. augusztus 18. 15:26 Múlt-kor
A reneszánsz humanista eszményképe, az újkor egyik legnagyobb polihisztora, a képzőművészet több területén maradandót alkotó mester – sokféleképpen le lehet írni minden idők egyik legünnepeltebb, széles körben tisztelt alkotó elméjét, Leonardo da Vincit. Legfőképpen festményeiről ismert, de szobrászként és elméleti feltalálóként létrehozott alkotásai is csodálatot váltanak ki napjainkban is. Vallásos témájú alkotásai a jelenkor populáris kultúrájában egyet jelentenek a rejtett utalásokkal és titokzatos összeesküvés-elméletekkel.
Hátrányos helyzetből
Leonardo 1452. április 15-én, „az éj harmadik órájában” született a Vinci nevű toszkán településen, az ekkor a Mediciek által uralt Firenzei Köztársaság területén. Édesapja a köztiszteletben álló jegyző, Piero Fruosino di Antonio da Vinci volt, édesanyja, Caterina parasztlány – a gyermek házasságon kívül született, és a kis Leonardo ötéves koráig anyja falvában, Anchianóban nevelkedett. A széles körben elterjedt használata ellenére a „da Vinci” nem modern értelemben vett családnév – az édesapja származási helyét jelöli csupán, és a korban nem volt ezen túlmenő jelentősége. Nevének teljes alakja „Leonardo di ser Piero da Vinci”, azaz „a vinci Piero úr Leonardo nevű fia”.
1457-ben édesapja háztartásába került, ahol mindössze 16 éves mostohaanyja nagy szeretettel viseltetett iránta, azonban korán meghalt. A jegyző legközelebb akkor házasodott, amikor Leonardo már 16 éves volt – ekkor is egy fiatal asszonyt vett el, aki szintén gyermektelenül hunyt el. A későbbi művész törvényes féltestvérei mind apja harmadik feleségétől születtek, így mindannyian sokkal fiatalabbak voltak nála – Leonardo már negyven éves volt, amikor a legkisebb világra jött. Összesen tizenkét törvényes vagy törvénytelen féltestvére volt – ez apja halála után sok gondot okozott neki.
Házasságon kívül született gyermekként Leonardo formális oktatásban nem részesült, alapfokú, informális taníttatást azonban kapott latinból, matematikából és geometriából – már kis korában elámította tanítóját számtani kérdéseivel, amelyek életkorát messze meghaladó képességekről árulkodtak. Ennél is jobban megnyilvánult azonban már korán arra való hajlama, hogy dolgok sokaságába kezdjen bele, majd rövidesen félbehagyja őket.
Leonardónak voltaképpen szerencséje volt születésével: ha szegény családba születik, talán soha nem nyílik alkalma kezdeni valamit tehetségével, egy jegyző törvényes gyermekeként pedig egyetemre lett volna küldve, ahol szintén jegyző, esetleg bankár vagy orvos válik belőle. Törvénytelen gyermekként ez utóbbira nem volt lehetősége, édesapja azonban a lehető legjobb tanonci helyet intézte el neki: 1466-ban Andrea del Verrocchio műhelyébe került, Firenzébe – itt a fémmegmunkálástól és az asztalosmesterségtől kezdve a szobrászaton át a festészetig mindent volt lehetőség kitanulni.
Leonardót kíváncsisága hajtotta, és teljességgel át tudta adni magát minden feladatnak, amelyet mestere rábízott. A népszerű – sajnos egyértelműen sem bizonyítható, sem cáfolható – történet szerint az angyal, amelyet Leonardo festett Verrocchio Krisztus megkeresztelése című festményén annyival jobb volt a mester szemében saját munkájánál, hogy többé nem is vett a kezébe ecsetet.
Firenze egyúttal éles váltás volt az addig megszokott vidéki élethez képest: éppen ekkoriban vetette le a város középkori jellegzetességeit, és kezdett az ókor felé tekinteni ihletért. Firenze volt a reneszánsz bölcsője, ez pedig az építészettől az emberek élethez való hozzáállásáig mindenre kihatott a városban.
Leonardo ebben a közegben Verrocchio protezsáltjaként egyre nagyobb nevet szerzett magának az idő előrehaladtával, de nem hagyta, hogy a dicsőség a fejébe szálljon. 1472-ben, húsz évesen megszerezte mesterlevelét a Szent Lukács-céhben – a művészek és orvosok céhében –, édesapja pedig állta egy saját műhely létrehozását. Leonardo azonban az egyre nagyobb személyes elismertsége ellenére mestere mellett maradt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
