Emlékezetből diktálta le fő művét az erdélyi orvos és polihisztor, Pápai Páriz Ferenc

2024. szeptember 10. 08:20 MTI

1649. május 10-én született Désen (ma Dej, Románia), apja II. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari lelkésze volt. Szülei korai halála után rokonoknál nevelkedett, előbb Marosvásárhelyen, majd a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban tanult.

Szorgalma, a tudományok iránt mutatkozó élénk érdeklődése miatt külhoni egyetemekre küldték. 1672-től Lipcsében folytatott orvosi tanulmányokat, hosszabb időt töltött az Odera menti Frankfurtban, majd Heidelbergben lett bölcsészdoktor. 1674-ben Bázelben orvosi oklevelet szerzett, és megkapta a „bázeli orvosi kar ülnöke” kitüntető címet is.

1675-ben hazatért. Előbb Debrecenben töltött rövidebb időt, majd Bihar vármegyében folytatott orvosi gyakorlatot, 1677-ben Bornemissza Anna fejedelemasszony udvari orvosa lett. 1678-ban felajánlották neki a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban a görög nyelv, a bölcselet és a természettan tanszékét.

Ünnepélyes beiktatására 1680 januárjában került sor, ezt követően haláláig a kollégium tanára, később rektora volt. A kollégiumban ő vezette be az orvosi alapismeretek tanítását, számos tehetséges diákjának szerzett ösztöndíjat külföldi egyetemekre, élete végén kapcsolatai révén számottevő összeget gyűjtött össze a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult kollégium újjáépítésére.

1680-ban indította útjára könyvsorozatát, amelyben a világi ember békéjéhez, testi-lelki életének harmóniájához adott útmutatást. E könyvek sorát a részben francia nyelvből fordított Pax animae (A' lélek békességeiről és az elme gyönyörűségeiről való Tracta) című munkájával nyitotta, ezt követte máig legismertebb műve, a Pax corporis (Az emberi testnek belső nyavalyáinak okairól, fészkeiről s' azoknak orvoslásának módgyáról való Tracta).

Az első magyar nyelvű nyomtatott orvosi könyvben a korabeli orvostudomány eredményeit saját orvosi tapasztalataival és a népi orvoslással, a népi gyógymódokkal ötvözte, és nem titkoltan a nép felvilágosításának szándéka lebegett a szeme előtt.

1686-ban özvegységre jutott, másodszor is megházasodott, majd amikor második felesége is meghalt, egy harmadik asszonyt vezetett az oltár elé. Fiai közül ketten az orvosi pályát választották.

Történeti tárgyú munkái közül kiemelkedik a Rudus redivivum (Romlott fal építése) című könyve, amelyben a magyar protestantizmus történetét vázolta. 1694-es Ars heraldica című munkája nyomán őt tekinthetjük az első magyar címertan szerzőjének is.

Műveinek többsége a világhírű tipográfus és könyvkiadó, Tótfalusi Kis Miklós nyomdájából került ki, Pápai Páriz az ő halálára írt Életnek könyve című munkáját az első magyar nyomdatörténeti munkának tartják.

A legnagyobb hírnevet latin–magyar szótára, a Szenczi Molnár Albert hasonló munkájának kibővítésével 1708-ra elkészült Dictionarium Hungarico-Latinum szerezte számára, melyen tizenöt éven keresztül dolgozott.

Munkájának értékét emeli, hogy a neves tudós ekkor már szinte teljesen megvakult, feleségének mondta tollba az egész művet. A szótár több mint százötven éven át forgott közkézen az oktatásban.

A Rákóczi-szabadságharc viharai Nagyenyedet sem kímélték, a császáriak 1704-ben, majd 1707-ben is feldúlták a várost és a kollégiumot.

A második alkalom után Pápai Páriz is menekülni kényszerült, előbb Szatmáron, majd Nagykárolyban állapodott meg. A bujdosás idején olyan nyomorba jutott, hogy II. Rákóczi Ferenc 1709 februárjában 600 forint segélyt utaltatott ki neki. Nagyenyedre visszatérése után nem sokkal, 1716. szeptember 10-én halt meg.