Elsöprő erejű magyar támadás döntötte el az 1556-os csurgói csatát
2019. május 17. 08:22 Várháborúk kora blog
Az 1556-os esztendő tavasza rég nem látott háborúskodást hozott a Dél-Dunántúl magyar-török végvidékén. A Tujgon budai pasa vezette 1555. szeptemberi hadjárat során a mintegy 10 ezer főt számláló, és szinte a teljes török hódoltságbeli haderőt felvonultató sereg, miután szeptember 20-ára elfoglalta a két hétig ostromlott Kaposvárt, majd megszállta az üresen hagyott korotnai várat, október elejére már a védők által feladott Babócsa várát is hatalmába kerítette. A hadjárat elsődleges célja Sziget elfoglalása azonban nem sikerült, így a rövid október eleji ostromot követően a törökök az új hódításaik megtartásával és a következő évi, ismét Sziget elfoglalására irányuló hadjáratuk előkészítésével voltak elfoglalva.
Tekintélyes magyar haderő
A magyarok körében mindenki számára egyértelmű és világos volt a török szándék, miszerint 1556 folyamán újra megkísérlik Sziget várát elfoglalni. Ezúttal azonban már a magyar hadvezetés sem maradt tétlen és az őszi hadjárat végeztével egy időben, komoly felkészülés vette kezdetét.
A szeptember folyamán Kanizsára és környékére felvonuló magyar hadak jelentős része télire is fegyverben maradt, miközben Ferdinánd király december hónapban újabb, jelentős számú csapatok felfogadásáról döntött.
1556 első hónapjaiban Kanizsán és Szenyéren állomásozott Nádasdi Tamás nádor rábaközi gyalogsága és lovassága, Nádasdi Kristóf és Bornemisza Sebestyén hadnagyságai alatt, valamint Magyar Bálint, Bocskai Ferenc és Gecse Barnabás csapatai is. Tahi Ferenc lovasai a Dráva mentén Vízvár és Attak palánkjaiban, míg Zrínyi Miklós katonái Csurgón rendezkedtek be. Nem maradtak védtelenek a környékbeli kisebb várak sem, így gyalogosokat és lovasokat vezényeltek Segesdre, Berzencére, Kéthelyre és több más palánkba is.
A rég nem látott méretű magyar had a tél során sem maradt feladat nélkül, mivel a Szigetre irányuló utánpótlás és az új prefektus bekísérése mellett, mindennapi problémát jelentettek a Kanizsa és Csurgó térségében addig hódolatlan magyar falvakat adóztatni és fosztogatni kezdő kaposvári, korotnai és babócsai török lovasok.
A váltakozó sikerű kisebb-nagyobb magyar és török portyák egyike 1556. február 29-én a csurgói csatában, fényes magyar győzelemmel végződött. E napon ugyanis egy nagyobb török lovas had, a Csurgó és Kanizsa között félúton lévő Dráva menti Beleznát és térségét fosztogatta, ahol a helyiek értékeit adó címén elvéve, számos foglyot ejtettek, azért hogy azokat a későbbiekben csak váltságért és az adófizetés vállalásáért engedjék szabadon.
A szombat hajnali török rajtaütés híre azonban már reggel 7 órára Kanizsára ért, ahonnan Magyar Bálint főhadnagy és Csányi Ákos a helyi haddal azonnal a török üldözésére indult. Mire a kanizsai lovasok a hazafelé tartó törököket beelőzve Csurgóra értek, már Zrínyi Miklós és Tahi Ferenc katonái is felvonultak a város palánkjától délre, a mai Máriás patak keleti partoldalán.
Az egykori johannita rendházból és a ma is részben meglévő templomából kialakított csurgói vár külső fala fából-fölből épített palánkból állt. Csurgó városa klasszikus, egy hosszú utcás (ma Rákóczi u.) település volt, melyet feltehetően már az 1530-as években a várhoz hasonlóan palánkfal védelmezett.
A mai Szentlélek templom körüli vártól délre, a mai Béke utca környékéig érő várost, sima egysoros tapasztott palánkból készült fal vette körül, míg kívülről a Máriás patak és a Derhányi árok felduzzasztott vize óvta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
