Elsöpörte a világválság Bethlen István eredményeinek jelentős részét

2024. április 14. 20:20 Múlt-kor

Négy évtizeden át az Országházban

A régi erdélyi főnemesi családból származó gróf Bethlen István 1874. október 8-án született Gernyeszegen. A Teleki és a Bethlen család sarjaként magas elvárásokat támasztottak vele szemben, már kilenc éves korában a bécsi Theresianumban folytatta tanulmányait (1883–1893 között), majd a Budapesti Tudományegyetemen tanult jogot.

A következő néhány évben jogászként praktizált, sőt egy évig katona is volt, majd a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vendéghallgatójaként mezőgazdasági oklevelet szerzett.

Már 1898-1899-ben részt vett megyegyűléseken, 1901-ben pedig képviselővé választották. 1939-ig folyamatosan parlamenti képviselő – ez alól kivétel az 1919–1921 közti időszak –, majd ezt követően felsőházi tag volt.

Politikai pályájának kezdetén, 1901 és 1903 között szabadelvű, 1904 és 1913 között függetlenségi, 1913 és 1918 között alkotmánypárti képviselő volt. 1918 őszén Károlyi Mihály kormányát bírálta, majd 1918–1919-ben az ellenforradalmi erők fő szervezőjeként, illetve a Tanácsköztársaság létrejötte után Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetőjeként látta el feladatait. 1920-ban a trianoni békeszerződést előkészítő párizsi békekongresszus magyar delegációjának tagjaként szerepelt.

Stabilizáció és útkeresés

A békeszerződést követő sokk a magyar politika szereplőit kilátástalan helyzetbe hozta. Gróf Teleki Pál megfelelő jelöltnek tűnt, aki stabilizálni tudta volna a belpolitikai helyzetet, de 1921 márciusában lemondásra kényszerült a IV. Károly sikertelen királypuccsa körül kialakult zűrzavaros helyzetben.

Horthy Miklós hosszútávú megoldást keresett, és gróf Bethlen István személyében meg is találta az alkalmas jelöltet, akitől Teleki félbehagyott politikájának folytatását várta. Konzervatív, de reálpolitikai tisztánlátásával, arisztokrata származásával és jelentős társadalmi támogatottságával ideális jelöltnek bizonyult a miniszterelnöki pozíció betöltésére, így 1921. április 14-én megalakulhatott a Bethlen-kormány.

Bethlen István és a magyar delegáció tagjai 1926-ban Genfben (Bundesarchiv, Bild 102-00009B / CC BY-SA 3.0)

A Bethlen korszak első szakaszának középpontjában a belpolitikai helyzet stabilizálása állt. Legitimista érzelmei ellenére megakadályozta – ezúttal véglegesen – IV. Károly visszatérését, ezzel végérvényessé vált a Habsburgok trónfosztása. Az 1921-es Bethlen-Peyer paktum megkötésével kiegyezett a szociáldemokrata párttal, szabad működésükért és képviseletükért cserébe ígéretet tettek a fennálló politikai helyzet elfogadására. Az 1922-es választásokon már a kisgazdákkal kiegészült Egységes Pártot vezette győzelemre, arra viszont ügyelt, hogy a kisgazdák ne kerüljenek túlsúlyba a hatalmi pozíciókban, valamint kiszorította pártjából a Gömbös Gyula vezette fajvédők csoportját. 

Politikájának második szakaszában a kulcskérdés a gazdasági stabilitás megteremtése volt, amely nem valósulhatott volna meg a pénzügyminiszternek kinevezett Kállay Tibor nélkül. 1924-ben létrehozták a Nemzeti Bankot, és sikerült megegyezni kétszázötvenmillió korona népszövetségi kölcsön felvételéről. Az 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány miatt megingott a miniszterelnök helyzete – a hamis pénz gyártása 1922–1925 között magas beosztású politikusok tudomásával zajlott –, de Horthy Miklós nem fogadta el Bethlen lemondását. 1927-ben bevezették a pengőt, amely a régiós valutákkal összehasonlítva stabil fizetőeszköznek bizonyult.

Miniszterelnökségének harmadik szakaszában új kultúr- és szociális politikát dolgozott ki, többek között a kultúrfölény elméletét megalkotó gróf Klebelsberg Kunó segítségével. Bevezették a kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást, valamint a népiskolai hálózat és a közegészségügy fejlesztésére áldoztak jelentős kormányzati összegeket. A szélesebb földreformot nem támogatta, ellenezte Nagyatádi Szabó István földreform-tervezetét, amely a nagybirtokokból történtő kisajátítással juttatta volna földhöz a parasztság nincstelen rétegeit.

Bethlen István az 1930-as években

A külpolitika kérdésében komoly kihívás állt a kormány előtt. A Népszövetség által is támogatott kisantant korlátozta mozgásterüket a kormányközi kapcsolatok kialakításában, így a revíziós politika nem érvényesülhetett. A külpolitikai útkeresés során Bethlen nyitott volt a kapcsolatok fejlesztésére a Szovjetunióval is, de inkább az angolszász országokban, különösen az Egyesült Királyságban kereste a szövetségest. 1927-ben megszületett a magyar–olasz baráti szerződés, illetve a lehetőségek mérlegelése után Németország felé is nyitott a magyar kormány.

A Bethlen-konszolidáció utolsó szakasza az 1929-es világválság hatásait igyekezett tompítani, de a jegyrendszer átmeneti bevezetése mellett egyéb megszorításokra is szükség volt, valamint nem bizonyult teljeskörű megoldásnak a hitelek felvétele sem. A válság a tíz évnyi sikeres kormányzás eredményeinek egy jelentős részét is elsöpörte.

Idegen földön

A korlátozó intézkedések népszerűtlensége ellenére megnyerték pártjával a választást, azonban 1931 augusztusában, két hónappal a győzelem után lemondott pozíciójáról. Horthy tanácsadójaként továbbra is aktív szerepet játszott a magyar politika alakításában, de a megváltozott politikai viszonyok miatt 1935-ben kilépett az Egységes Pártból. Elutasította a kizárólagos német orientációt, illetve hibásnak ítélte meg az angolszász országokkal meglévő kapcsolatok elhanyagolását.

A második világháborús belépést hibás döntésnek ítélte meg, ellenezte a zsidótörvényeket és dolgozott a háborúból való kiugrás előkészítésén. Az 1944. március 19-ét követő német megszállás alatt illegalitásba kényszerült, majd ugyanezen év decemberében szovjet fogságba került. Először házi őrizetben tartották, majd 1945 áprilisában a Szovjetunióba vitték. Végül idegen földön, egy börtönkórházban hunyt el 1946. október 5-én.