Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Élő pajzsként használták az őslakosokat a japán védők Okinava szigetén

2020. június 23. 15:50 Múlt-kor

75 éve, 1945. június 23-án értek véget a harcok Okinava szigetén, a szigetről szigetre „ugrálás” amerikai stratégiájának utolsó állomása a Japán központi szigetei felé vezető úton. Az Iceberg (Jéghegy) hadművelet névre keresztelt invázió április 1-jén, húsvétvasárnap kezdődött, és a csendes-óceáni hadszíntér legnagyobb partraszálló hadművelete volt, egyben a legvéresebb összecsapás az Egyesült Államok és Japán háborújában. A harcokban az őslakos okinavai lakosság csaknem fele odaveszett – sokukat japán egyenruhában az amerikaiak ellen küldték, másokat öngyilkosságra bírtak vagy kényszerítettek. A sziget elfoglalása kulcsfontosságú volt Japán 1945 végére tervezett inváziója, a Downfall (Bukás) hadművelet végrehajtásához.

<

A végső csata helyszíne

A több mint 180 000 főnyi harcoló csapatot, összesen pedig negyedmillió embert kitevő szövetséges inváziós erő nem kizárólag amerikaiakból állt: a brit csendes-óceáni flotta mintegy egynegyedét adta a szövetséges légierőnek, 17 brit repülőgép-hordozón 450 repülőgéppel. A repülőgép-hordozókat ausztrál, kanadai és új-zélandi hajók kísérték.

A partraszálló erők törzsét az amerikai hadsereg 103 000 katonája, valamint 88 000 tengerészgyalogos adta. Velük szemben a japán szárazföldi erők 67 000 katonából, 9000 tengerészgyalogosból és mintegy 24 000 sebtében besorozott és felfegyverzett okinavai őslakosból („Boeitai”) álltak. A sziget iskoláiból mintegy 1780 14-17 éves fiút is harcra fogtak, „Tekkecu Kinnótaj” („Vas és Vér Császári Hadtest”) néven, a gyermekkatonák mintegy fele életét vesztette.

A szövetséges csapatok Okinavához érkezésekor az európai hadszíntéren már az utolsó heteiben járt a háború. A Csendes-óceánon ezzel szemben még hátra volt a japán főszigetek tervezett inváziója, amelyhez minden korábbinál nagyobb emberáldozatokkal számoltak a szövetségesek, és ekkor még úgy tűnt, a háború bőven átnyúlik 1946-ba, de akár még 1947-be is.

A saját jogukon is brutális Ivo Dzsima-i harcok után Okinava volt az utolsó állomás a japán főszigetek előtt. Az 1200 négyzetkilométer területű sziget sűrű növényzettel borított és nehéz domborzatú, így a japán katonai vezetés tökéletes helynek tekintette a végső összecsapáshoz.

Tudták, hogy ha Okinava elesik, akkor maga Japán is, bárhogyan is védekezzen a későbbiekben a közvetlen invázió ellen.

Április 1-jén hajnalban az amerikai csapatok morálja igen alacsony volt, mialatt az 5. flotta hajói minden tűzerejükkel elárasztották a kijelölt partszakaszokat. A vezetés arra számított, a normandiai inváziónál is nagyobb veszteségekkel fog járni a partraszállás – azonban magán a parton végül nem is találkoztak japán csapatokkal. Miközben partra rakodták a lőszert és a járművek tömkelegét, az amerikai csapatok elfoglalták a Kadena és Jontan nevű repülőtereket is.

A szigetet védő japán erők parancsnoka, Usidzsima Micuru tábornok szándékosan nem támadt rá a partraszálló amerikaiakra. A sziget Suri nevű déli, dombos tájegységén gondosan berendezett, háromszögletű védelmi vonalat állított fel, és ennek csapdájába várta őket.

Az északi Motobu-félszigeten a heves ellenállást viszonylag gyorsan felszámolták az amerikaiak, azonban a Suri-vonal esetében már más volt a helyzet. A dombvidéken jól beásott állásokban elhelyezkedő japánok sikeresen tartóztatták fel az amerikaiakat, akiknek egy további meglepetést is szántak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Élő pajzsként használták az őslakosokat a japán védők Okinava szigetén

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra