Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ellopták a dachaui koncentrációs tábor kapuját

2014. november 3. 09:35 MTI

Ellopták a dachaui koncentrációs tábor kapuját, amelyen szerepel az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) hírhedt náci jelmondat. 

<

Az illetékes bajorországi rendőrkapitányság közleménye szerint szombat késő este vagy vasárnap hajnalban szerelhették le a 190 cenitméter magas és 95 centiméter széles fekete kovácsoltvas kaput, amely az egykori tábor területén kialakított emlékhely főbejáratánál állt.

Az elkövetőknek át kellett mászniuk a főbejáraton, hogy megközelítsék a kaput, amelyet valószínűleg gépjárművel szállítottak el - áll a közleményben, amelyben a lakosság segítségét kérték a bűncselekmény felderítéséhez. Az emlékhely vezetője, Gabriele Hammermann szerint a lopás "a romboló energia új minőségét" jelenti, hiszen a táborkapu "a foglyok szenvedésének legfőbb jelképe".

A dachaui az első állandó koncentrációs tábor volt a náci Németországban, 1933 márciusában, Hitler hatalomra jutása után néhány héttel hozták létre Münchentől 20 kilométerre egy volt lőszergyár területén. A háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára Dachauban. Elsősorban zsidókat hurcoltak a táborba, de romákat, melegeket, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben szállítottak oda a birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ellopták a dachaui koncentrációs tábor kapuját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra