Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elhunyt a sobibóri haláltáborban szervezett felkelés utolsó vezetője

2018. január 30. 10:44 MTI

Meghalt Arkagyij Vajszpapir, a lengyelországi sobibóri haláltábor utolsó ismert túlélője. Kilencvenhat éves korában érte a halál. 1943 októberében a foglyok lázadást szerveztek az őrök ellen, és mintegy tíz őrt megöltek. Vajszpapir egyike volt a lázadás nyolc szervezőjének.

<

A berlini székhelyű Meggyilkolt Európai Zsidóság Emlékhelye hétfői közlése szerint Vajszpapir január 11-én hunyt el Kijevben. Arkagyij Vajszpapir 1921-ben született a dél-ukrajnai Herszon megye egyik falujában. 1941-ben hívták be a szovjet hadseregbe, és részt vett Kijev védelmében. 1943-ban súlyosan megsebesült, fogságba esett, és zsidó származása miatt a sobibóri koncentrációs táborba szállították. Egyike volt azok keveseknek, akiket nem küldtek azonnal a gázkamrába, ehelyett munkára küldték.

1943 októberében a foglyok lázadást szerveztek az őrök ellen, és mintegy tíz őrt megöltek. Vajszpapir egyike volt a lázadás nyolc szervezőjének. A lázadás során a tábor foglyainak mintegy fele, hatszáz ember szökött meg, százukat azonnal elfogták, kétszáz társukat pedig később. Vajszpapir egyike volt annak a 47 menekülőnek, akik túlélték a második világháborút.

A felkelés után a náci őrök agyonlőtték a többi foglyot, és felszámolták a tábort. 1942 márciusa és 1943 októbere között mintegy 167 ezer embert - szinte kizárólag zsidókat - gyilkoltak meg Sobibórban az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum adatai szerint.

Vajszpapir egész családját elveszítette Ukrajna náci megszállása alatt - közölte a német holokauszt emlékközpont. A háború után megnősült és két fia született. Arkagyij Vajszpapir 1994-ben történt nyugdíjba vonulásáig Kelet-Ukrajnában dolgozott, utána költözött Kijevbe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elhunyt a sobibóri haláltáborban szervezett felkelés utolsó vezetője

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra