Múlt-kor.hu

Elhunyt a Fleetwood Mac alapító gitárosa, Peter Green

Elhunyt a Fleetwood Mac alapító gitárosa, Peter Green

2020. július 27. 11:50 MTI

Elhunyt Peter Green, a Fleetwood Mac együttes legendás gitárosa és társalapítója. A 73 éves zenész halálát szombaton közleményben jelentette be a családja.

A brit blues rock-gitáros és dalszerző a Fleetwood Mac együttes további nyolc tagjával együtt 1998-ban került be a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába. Az együttes leghíresebb számai közé tartozik az Albatross és a Black Magic Woman.

Peter Green 1946-ban született Londonban, zsidó munkás családban. Gyermekkorától vonzotta a zene, nagy rajongója volt az olyan amerikai blues-zenészeknek, mint B.B. King és Muddy Waters.

11 évesen kezdett gitározni, és 15 évesen már professzionális színvonalon játszott a hangszeren. Egy instrumentális bandával, Peter B Looners együttesével állt először színpadra, majd a Bluesbakers együttesben vette át példaképe, Eric Clapton helyét.

Green a Bluesbakers tagjaival és John McVie-vel együtt alakította meg a Fleetwood Mac együttest 1967-ben Londonban. Az Albatross című szám, amelyet Green komponált, a banda első nagy sikere. Green a médiafelhajtástól kábítószerrel próbált menekülni.

"A legrosszabb, ami életemben történt velem a drogozás, a legjobb pedig, amikor a toplista csúcsára értünk" - idézte fel később.

Green 1970-ben vált meg az együttestől a kábítószerek okozta skizofréniája miatt. Hosszú ideig kezelték mentális problémái miatt. A hetvenes években szinte teljesen eltűnt a zenei életből, mint erről később elmondta: sokáig élt az utcán és egy izraeli kibucban.

Green szólóban folytatta pályafutását, majd 1996-ban egy új együttessel futott be ismét igazán. A Peter Green Splinter Groupnak számos lemeze jelent meg, míg 2004-ben fel nem oszlottak.

A szakértők már életében a blues igazi legendájának tartották, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású gitárosaként beszéltek róla.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elhunyt a Fleetwood Mac alapító gitárosa, Peter Green

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra