Elfordult az önkényes bécsi udvartól, és a haladás elkötelezett híve maradt Széchényi Ferenc

2021. december 13. 18:09 Múlt-kor

Széchényi Ferenc 1754-ben, Fertőszéplakon született gróf Széchényi Zsigmond huszárkapitány és Cziráky Mária Anna grófnő gyermekeként. Sopronban és Nagyszombaton, a jezsuiták iskolájában tanult, majd a bécsi Theresianumban folytatta tovább tanulmányait, ahol nyelvekkel, jog- és államtudománnyal és gazdaságtannal foglalkozott.

Az ifjú Széchényi az állambölcselet és a gazdaságtudományok mellett más tudományterületekkel is foglalkozott. Bécsben számos régésszel és numizmatikussal is megismerkedett, ezen találkozások hatására fordult a műgyűjtés felé.

Tanulmányai befejeztével a gróf 1776-tól a kőszegi kerületi tábla ülnökeként indult el a hivatali karrier útján. II. József reformtörekvései, lendületes felvilágosult abszolutizmusa eleinte nagy hatást gyakorolt Széchényire. Szimpátiáját az uralkodó fontos pozíciókkal jutalmazta, így például a gróf több vármegyében töltött be királyi biztosi állást.

Az évek múltával azonban kiábrándult a jozefinista reformokból, mert nem értett egyet a „kalapos király” erőszakos németesítő politikájával, amely célba vette a rendi alkotmányt, és annak megsemmisítésére törekedett. Az elégedetlen gróf ezért visszaadta hivatalát, egy időre visszavonult a politikától és csak II. Lipót trónra lépésével tért vissza a közéletbe.

1791-ben elkészítette a diéta bizottsági tagjaihoz intézett felhívását, amelyben olyan haladó szellemű javaslatokat tett, mint a cenzúrai szigor csökkentése, a jobbágyok földtulajdonszerzésének biztosítása, a nemesi adóztatás bevezetése, adókedvezmények biztosítása az országba letelepedni kívánó iparosok számára, illetve a magyar nyelv ügyének felkarolása.

A javaslatainak azonban nem sok foganatja volt, így újból visszavonult, hogy 1798-ban Somogy vármegye főispánjaként térjen vissza. Hivatala mellett királyi biztosként a Duna és a Dráva szabályozását is irányította.

Széchényi Ferencre azonban nem közéleti pályája miatt emlékezünk. A lelkes gyűjtő hírében álló gróf 1802-ben közel 15 ezer könyvet, 12 ezer nyomtatványt, több mint 1100 kéziratot és 6000 metszetet adományozott nagycenki gyűjteményéből a nemzet javára.

Ezek között szép számmal voltak ősnyomatványok és kódexek is. Széchényi Ferenc ezzel a nagylelkű gesztussal megvetette a Magyar Nemzeti Múzeum és a később róla elnevezett Országos Széchényi Könyvtár alapjait.

Mellszobra az Országos Széchényi Könyvtár aulájában (Kép forrása: Wikipédia/ Thaler Tamás/ CC BY-SA 4.0)

Adományának fontosságát a kortársak is elismerték, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy a honatyák külön törvénycikkben köszönték meg nemesi felajánlását. Az 1807. évi 24. törvénycikk így állított emléket a nemes adakozónak:

„Hálás szívvel emlékeznek meg az ország karai és rendjei gróf Széchényi Ferencz, királyi főkamarásmesternek azon bőkezűségéről s a közjólét gyarapítására irányzott igyekezetéről, mely szerint dicséretes emlékezetű őseinek nyomdokait követvén, terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyűjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czímereit, úgyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átírta és ezekkel egy fölállítandó nemzeti múzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.”

1818-ban a gróf a zömmel külföldi kiadványokat tartalmazó soproni könyvtárától is megvált, majd a Nemzeti Múzeumnak adományozott 9 ezer kötetet és 6000 rézmetszetet.

Széchényi Ferenc 1811-ben újból, immáron végleg visszavonult a hivatali életből, ugyanis nem tudott azonosulni az egyre inkább önkényessé váló bécsi udvari politikával, amely merev konzervativizmusával a régi feudális világ fenntartására törekedett.

Élete utolsó éveiben a grófot depresszió gyötörte és fia, később Kossuth által „a legnagyobb magyarnak” nevezett Széchenyi István visszaemlékezései szerint apja „a nemzet jövője felett kétségbeesve, reménytelenül szállt sírjába” 1820. december 13-án.