Elfogadta királyának az ország a szabadságharcot vérbe fojtó császárt, Ferenc Józsefet
2023. november 21. 08:20 Múlt-kor
Zsarnokból Ferenc Jóska
A Bach-korszak elnyomó politikája után – a Habsburgok szorult nemzetközi helyzetéből adódóan – egyre égetőbbé vált a magyar ügy rendezése. Már a krími háborúban megkezdődött a birodalom nagyhatalmi elszigetelődése, majd az olasz egyesítési törekvések fenyegették Ferenc József területeinek integritását. Az 1859-ben Solferinónál elszenvedett súlyos vereség előre jelezte: a Habsburgok nem tudnak gátat szabni az olaszok nemzeti ébredésének. Egy évvel a sorsfordító csata után föderatív jellegű alkotmányt ajándékozott népeinek, de a magyarok ellenállását nem törte meg véglegesen, a kiegyezésig még hosszú út – és a Habsburg illúziók halála – vezetett.
Az 1866-os königgrätzi csatavesztés, a meghiúsuló nagynémet álmok, illetve az itáliai birtokok elvesztése világossá tette: elkerülhetetlenné vált a birodalom teljes átalakítása. Ennek – egyik – következményeként Ferenc József 1867-ben kiegyezett a magyarokkal, és megkezdődött a dualizmus „aranykora”, a boldog évtizedek, amelyekben a magyar és az osztrák gazdaság egyaránt növekedésnek indult.
A megbékélési folyamat 1867. június 8-án érkezett el az egyik legfontosabb állomásához, Ferenc József magyar királlyá koronázásához. A dualista Osztrák–Magyar Monarchia egy uralkodóval (egy személyben osztrák császár és magyar király), de két fővárossal és két parlamenttel, a bonyolult belső közjogi viszonyok ellenére maradt működőképes. Az uralkodó egyik legnagyobb erénye, hogy abszolutista hajlamai és neveltetése ellenére alkotmányos uralkodóként tudott kormányozni. A teljes – főként a csehek által szorgalmazott – föderalizálásnak azonban ellenállt, amely hosszú távon kihatott a közép-európai régió 20. századi konfliktusaira.
[galeria_kep_35974]
Magyarország iparosodott és gyarapodott, Budapest fejlődő világvárossá érett, a társadalom átrétegződése megkezdődött – a korszak az utókor emlékezetében aranykorként élt tovább, amelyet Ferenc József alakja szimbolizált. A dicsőségtabló felavatására az 1896-os millenniumi ünnepségsorozaton került sor, az emelkedett hangulatban a magyar és a Habsburg szív együtt dobbant – dicshimnuszoktól visszhangzott a sajtó az 1896. május 2-i nyitóünnepség másnapján, a Fővárosi Lapok a következőképpen számolt be az uralkodó beszédéről:
„A magyar király szavaiban oly melegen, oly fölemelően nyilatkozott meg az egész magyar nemzet öröme, büszkesége, diadalérzése, mint még soha. Ezeket a szavakat a magyar király mondta, magyar nyelven, magyar szívvel, méltóan önmagához, méltóan a fönséges ünnephez. Ólmos, nehéz fellegek borongtak az egész ünnepély fölött, de mikor a király szavai elhangzottak, egyszerre széttörte a felhőkárpitot a nap és sugarai odatüztek a felséges uralkodó fölkent homlokára.”
Külpolitikájában a gyarmatosításról lemaradt államok versenyébe bekapcsolódva a Balkán-orientáció vált a fő vezérfonallá. Ferenc József törekvéseit a szintén nagyhatalmi pozíciójának megszilárdításában érdekelt Német Birodalommal szövetségben látta megvalósíthatónak, ám a háborút – ameddig csak lehetséges – el akarta kerülni elsősorban legfőbb riválisával, a cári Oroszországgal szemben. Az erőviszonyok átalakulásával elkerülhetetlenné vált az I. világháború kitörése, a stabilitás és a béke mindössze egy nemzedéknek adatott meg. A Monarchiát a 20. század hajnalán belső ellentétek szakították szét, az egyetlen összetartó erő az egyenruháihoz hűen ragaszkodó császár, a „birodalom első hivatalnoka” maradt.
A boldog évtizedek elmaradtak, és a Monarchiára gyászkorszak köszöntött – csakúgy, mint Ferenc József magánéletére. A tragédiák – visszautalva a híres átokra – valóban kíméletlenül sújtották az uralkodót. A veszteségek sorát első leányának, Zsófia Fiderikának korai halála nyitotta 1858-ban. Testvére, Miksa elfogadta a lehetetlen kihívást, a mexikói trónt, ám rövid uralkodás után dicsőség helyett kivégzés lett a sorsa 1867-ben. Egyetlen fia, a mellőzöttségtől és a boldogtalanságtól szenvedő, a természettudományokban elmerülő Rudolf trónörökös öngyilkos lett.
A magára hagyott trónörökös, Rudolf
Ferenc József általában hallgatott édesanyja intelmeire, de a párválasztásában ellenszegült akaratának: az idősebb unokatestvér, Ilona helyett a szépséges Erzsébetet választotta. A boldognak induló kapcsolat megromlott, a feleség a lehető legtöbb idejét utazással töltötte az udvartól (és anyósától) távol. A házasság zátonyra futott, két gyermekük elvesztését pedig szörnyű tragédia tetézte: Sisi életét 1898-ban Genfben kioltotta egy olasz anarchista, Luigi Lucheni. Ferenc Józseffel együtt gyászolt a magyar nemzet, mindenki osztozott az uralkodó fájdalmában. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc antihőséből Ferenc Jóska lett, a nemzet és uralkodó egymásra találására ékes példa Zichy Géza (Királyunkhoz című) versének alábbi részlete:
„Néz reánk te fölkent ember
nézz reánk mi jó királyunk!
Mindne üdvöt, boldogságot
Mi a tekezdből várunk.”
„Hordozd büszkén emelt fővel
véres töviskoszorúdat,
mert te meg nem érdemelted
Ádáz sorsod, szörnyű búdat…
A te trónod Golgotha volt
Keresztkínja volt az élted,
De egy népet megváltottál
E ez halálig ott lesz véled.
A kit annyira szeretnek,
Nem lehet az elhagyatva.
Óh! maradj, maradj tovább is
Jó királyunk, népünk atyja.”
Az uralkodói család Gödöllőn
Ferenc József a gyász árnyékában is fegyelmezetten tette kötelességét. Ugyan a trónörökös, Ferenc Ferdinánd halálát, és az elkerülhetetlen világháború kirobbanását megérte, a sors attól megkímélte, hogy utolsó tragédiájának, birodalma összeomlásának szemtanúja legyen. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése előtt két évvel, 1916. november 21-én halt meg a schönbrunni kastélyban. Az életének 86 évéből 68-at a trónon töltő uralkodó személyével egy korszak is a sírba szállt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
