Élete árán érte el legnagyobb győzelmét a különc Nelson admirális
2022. január 9. 15:52 Múlt-kor
Nelson zsenialitása dönt
A taktikai doktrína ebben az időben azt írta elő, hogy a hajók az ellenséges hajókkal párhuzamosan sorakozzanak fel, s majd az össztűz eldönti, hogy melyikük az erősebb. Nelson a taktikai elképzeléseit már korábban egyeztette parancsnokaival, melyben szakított az addigi gyakorlattal és elhatározta, hogy nem a szokásos párhuzamos hadrendet alkalmazza a csatában: oldalsó irányból – merőlegesen – támadva akarta megtörni az ellenséges harcrendet, ezzel kényszerítve ki a közelharcot.
A terv több szempontból is igen kockázatos volt: a francia és spanyol hajók teljes oldalsortüzet zúdíthattak az angol hajókra anélkül, hogy a britek azt viszonozhatták volna, másrészt a támadás sikeréhez elengedhetetlenül szükség volt a hátszélre. A „Nelson Touch” az újdonság erejével hatott.
Amikor a spanyol és francia hajók árbocai feltűntek a láthatáron, a brit hajók két sorba rendeződtek és úgy haladtak az ellenség felé. A terv nagyjából Nelson számításai szerint alakult. 11 óra 45-kor hangzott el az altengernagy szállóigévé váló mondata: „Anglia elvárja, hogy mindenki teljesítse a kötelességét”, majd nem sokra rá azt parancsolta, hogy közelítsék meg jobban az ellenséget. Az angol hajókat kegyetlen ágyútűz fogadta, de a támadás lendületét nem tudták megtörni. Először jött a brit Royal Sovereign, amely Cuthbert Collingwood altengernaggyal a fedélzeten a déli hajósort irányította és a francia Fougueux tartotta sortűz alatt, majd azt követte a spanyol Santa Ana.
Trafalgarnál összesen 4780 ágyú volt a hajók fedélzetén, ez olyan tűzerőt jelentett, amilyet szárazföldön még csak megközelítőleg sem vetettek be soha. Az ellenséges hajók zavartalanul tudtak tüzelni rájuk, miközben a britek még védekezni sem tudtak. A britek szerencséjére a franciák és a spanyolok eleinte pontatlanul lőttek, és a nagy hullámverés is gondokat okozott nekik a célzásban.
A francia hajók, bár erősebb építésűek, gyorsabbak, jobb fegyverzetűek voltak a britekénél, a legénység nem rendelkezett tengeri tapasztalatokkal, a hajórajoknak nem volt gyakorlata a manőverezésben. Nelson tervének megfelelően a britek ott, ahol át tudták törni az ellenséges vonalakat, túlerőben voltak. Ezenkívül a brit legénység lényegesen gyakorlottabb és gyorsabb volt az ágyúkkal. A legalább hat fős ágyús legénységek legjobbjai percenként tudtak egy lövést leadni, a franciáknak és a spanyoloknak az utántöltés legalább kétszer ennyi időbe került.
Amint a Victory elérte az ellenséges vonalat, pusztító oldaltüzet zúdított Villeneuve zászlóshajójára, a Bucentaure-ra. A csata egyik döntő pillanata volt, amikor délután negyed kettő körül a Redoubtable árbocáról egy mesterlövész a vállán eltalálta Nelsont. A Victory hajónaplójában a következő bejegyzés olvasható: „A részleges tüzelés 4.30-ig tartott, ekkor a győzelmet jelentették az igen tiszteletreméltó Lord Nelson vikomtnak és főparancsnoknak, aki aztán belehalt sebesülésébe.”
Mintegy háromnegyed órával Nelson halála után, negyed hatkor befejeződött a trafalgari csata. A szörnyű mérleg: a britek 458 életet vesztettek, 1208-an sebesültek meg, meghalt 2218 francia és 1025 spanyol. A trafalgari csata utáni reggelen heves vihar csapott le, mintegy háromezer fogoly vízbe fúlt, s a 17 megszerzett ellenséges hajó közül kilenc elsüllyedt.
Nelson testét Hardy kapitány egy hordóba tetette, és brandyben konzerválták. A nagy győzelem és Nelson halálának híre csak a csatát 16 nappal követően érte el a londoni admiralitást. Nelson állami temetést kapott, maradványai a Szent Pál-székesegyházban nyugszanak hatalmas síremlék alatt. Utolsó akaratát, hogy a kormány gondoskodjék Lady Hamiltonról és lányáról, nem teljesítették.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
