Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Einstein „undorítónak” tartotta idősebb fia pályaválasztását

2019. február 12. 17:20 Múlt-kor

Albert Einstein valódi lángelme volt, aki méltán vált világhíressé a tudományban elért eredményei által. Egy ilyen örökséggel bármely gyermeknek nehéz lenne mit kezdenie – hogyan várhatná el magától bárki, hogy egy ilyen történelmi alak árnyékából kiléphessen? Nehéz elhinni, de Einstein idősebbik fiának, Hans Albertnek – a maga módján – sikerült.

<

Szerteágazó utak

Az 1904. május 14-én született Hans Albert Einstein a jelek szerint édesapja, Albert Einstein és édesanyja, Mileva Marić második gyermeke volt – számos forrás említi egy lány, Lieserl létezését, ő azonban korán eltűnik a család történetéből – minden valószínűség szerint még Hans Albert születése előtt végzett vele valamilyen betegség. Amikor Hans Albert hatéves volt, megszületett öccse, Eduard Einstein, akinek aztán igen hányatott sors jutott a későbbiekben. Négy évvel később a szülők különköltöztek, öt év különélés után pedig el is váltak.

A végleges válás igencsak megviselte az ifjú Hans Albertet, aki ahogy csak tehette, belevetette magát a tanulásba. A fiúk édesanyjukkal laktak, Hans Albert pedig levelezett édesapjával. Az idősebb Einstein többek között geometriapéldákat küldött fiának megoldásra, azonban bizalmas információkat is megosztott vele saját tudományos munkájáról, felfedezéseiről és sikereiről.

Hans Albertet édesanyja a zürichi Eidgenossische Technische Hochschuléba íratta, ahová ő és az idősebb Einstein is járt – és ahol megismerkedtek. Kiváló minősítéssel szerzett diplomát építészmérnökként, édesapja azonban nem értett egyet azzal, hogy Hans Albert ezt a szakmát választja – a híres fizikus egyenesen azt mondta fiának, hogy „undorító gondolat”. Ezen a ponton sok évig megmaradt köztük a nézeteltérés.

Tanulmányai befejeztével Hans Albert Németországba költözött, ahol főként hidak építésében alkalmazta tudását, valamint továbbképezte magát. Albert Einstein eközben levelezett Eduarddal is, aki ekkor már egy pszichiátriai zárt osztályon volt, súlyos skizofréniás diagnózissal. E levelekből kiderül, Albert aggódott idősebb fiáért szinte minden tekintetben – karrierválasztásától kezdve szabadidős tevékenységein át későbbi házasságáig.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Einstein „undorítónak” tartotta idősebb fia pályaválasztását

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra