Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egyenruhájuk színe segíthette a briteket Waterloonál

2015. május 14. 15:07

Egy nemrég publikált tanulmány alapján feltételezhető, hogy egyenruhájuk vörös színe is hozzájárulhatott Wellington alakulatainak waterlooi győzelméhez. Napóleon szerencséjére ilyesfajta kutatások a maga korában még nem álltak rendelkezésre, így nem kellett évekig töprengenie Szent Ilona szigetén a szerencsétlen színválasztáson. 

<

A Durhami Egyetem kutatásáról - amelynek eredményeiről a Biology Letters című folyóiratban számoltak be - úgy tartják, hogy elsőként vizsgálta semleges körülmények között a színek agresszivitással és dominanciával kapcsolatos benyomásokra gyakorolt hatását.

A kutatócsoport munkáját 50 férfi és 50 női önkéntes segítette: különböző színű pólókat viselő férfiak képeit tekintették meg, majd egy hétfokozatú skála segítségével értékelték a látottakat. Kiderült, hogy a résztvevők a vörös ruhát viselőt férfiakat agresszívabbnak, dühösebbnek és dominánsabbnak látták, mint kék vagy szürke pólót hordó társaikat. A férfi kutatási alanyok értékelése szerint a vörösben pózoló férfiak emellett dominanciát is sugároztak. A kutatók szerint Napóleon kékruhás alakulatai egyértelmű lélektani hátrányból indultak a waterlooi csatában.

A szakemberek úgy vélik, a vörös színnek jelentős hatása van az üzleti és társas érintkezésben, valamint a sportban is. Diana Widemann, a Durhami Egyetem antropológusa elmondta: "Tudjuk, hogy a vörös szín hatással van az emberi agyra. Ez része a kultúránknak, elég ha csak az erőt és hatalmat sugárzó vörös nyakkendő üzleti találkozókon való viselésére, vagy a vörös riasztásra gondolunk." A kutató hozzátette, hogy számos helyzetben, többek között állásinterjúk, vagy csapatmunkát és megbízhatóságot igénylő feladatok esetén nem szerencsés vörös színben megjelenni.

A durhami tudóscsoport egy korábbi, Rob Barton vezetésével folyó kutatásából kiderült, a vörös felszerelés a sportokban is elősegítheti az agresszív viselkedést és a versenyszellemet. A csapat tagjai jelenleg küzdősportok vezetőivel folytatnak tárgyalásokat arról, hogy a színt ne lehessen tisztességtelen előnyszerzésre használni. Barton hozzátette, hogy a vörös szín haraggal és dühvel történő összekapcsolása valószínűleg összefügg azzal, hogy az emberek feje dühkitörés közben vörös színre vált.

A vörös kabát évszázadokon át a brit egyenruha részét alkotta. Bár eleinte a gyalogosok viseleteként szolgált, idővel pusztán reprezentatív eseményeken hordták. Hivatalosan Oliver Cromwell hadseregének tagjai jelentek meg benne először 1645-ben. A 17. század végétől a 20. század elejéig a brit katonák többségének ruhatárából nem hiányozhatott a vörös kabát. 1870-től a katonák az addig csak tisztek, altisztek és huszárok által viselt élénk skarlátvörös színű egyenruhát kezdték viselni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egyenruhájuk színe segíthette a briteket Waterloonál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra