„Nem bánok semmit” – egy verekedés során Hitler életét is megmentette Rudolf Hess

2017. augusztus 17. 12:21 MTI

Az egyiptomi Alexandriában született 1894. április 26-án egy bajor nagykereskedő fiaként. Német nyelvű iskolába járt, a nyarakat Bajorországban töltötte, arabul nem tanult meg. Tizennégy évesen egy németországi gimnázium tanulója lett, s jóllehet a csillagászat érdekelte, apja kívánságára kereskedelmi iskolát végzett.

Úgy látszott, életét a családi üzlet vezetése tölti majd ki, de a történelem közbeszólt. Az első világháború kitörése után önkéntesként bevonult, többször megsebesült, több kitüntetést kapott. 1918 elején sikerült bekerülnie a légierőhöz, de mire kiképzése befejeződött, Németország vereséget szenvedett. A család elvesztette egyiptomi üzleteit, az immáron nem jómódú fiatalember a müncheni egyetem történelem szakára iratkozott be. Az „élettér” elméletét kidolgozó Karl Haushofer volt a professzora, s magáévá tette a tőrdöfés-elméletet is, mely szerint a hősiesen harcoló Németország azért szenvedett vereséget, mert a zsidók elárulták.

Élete 1920-ban vett gyökeres fordulatot, amikor először hallotta beszélni Adolf Hitlert. Azonnal belépett az akkor még kevés tagot számláló Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP), és a 16-os számú párttagkönyv tulajdonosaként tűzön-vízen át kitartott Hitler mellett, akinek egy verekedés során még az életét is megmentette. A balul sikerült 1923-as sörpuccsot követően együtt raboskodtak, a börtönben Hitler neki mondta tollba a Mein Kampf nagy részét. Hess ötlötte ki a „Führer” elnevezést és a „Heil Hitler!” köszöntést is.

Szabadulásuk után Hitler helyettese, személyi titkára és biztonsági főnöke lett. A nemzetiszocialisták 1933-as hatalomra jutása után átvette a párt vezetését, tárca nélküli birodalmi miniszterként ő írta alá a zsidótörvényeket. A vezetőtársaitól eltérően elegáns megjelenésű, mindig udvarias, de politikailag kevésbé tehetséges, a Führer iránt feltétlenül lojális Hess nem akart magának hatalmi bázist kiépíteni. A második világháború kitörése után a hierarchiában a harmadik helyre, Göring mögé csúszott vissza, pozíciója tovább gyengült, amikor Hitler Hess addigi kabinetfőnökét, Martin Bormannt tette meg személyi titkárának.

A Szovjetunió megtámadása előtt nem sokkal, 1941. május 10-én éjszaka repülőgépbe szállt, Skóciába repült, és ejtőernyővel kiugrott. A törött bokával landoló Hesst azonnal letartóztatták, de személyazonosságát eleinte kétségbe vonták, állítólag Churchill sem hitte el a jelentéseket, és nem volt hajlandó félbeszakítani a filmnézést. Hess a kihallgatáson tárgyalásokat ajánlott a különbékéről, de a britek – miután megállapították, hogy nem rendelkezik értékes katonai értesülésekkel – őrizetbe vették, és pszichiátriai megfigyelés alá helyezték.

Máig sem tudni, mi késztette tettére. Lehet, hogy mellőzöttségét akarta ellensúlyozni egy merész diplomáciai sikerrel, lehet, hogy tényleg hitt küldetése sikerében és a kétfrontos háború elkerülhetőségében (arról is vita folyik, hogy Hitler tudott-e útjáról), egyesek szerint a britek csalták tőrbe, de az is lehet, hogy tényleg megőrült. A Führer személyes árulásnak tekintette a történteket, Hesst elmebajosnak minősítette, minden tisztségétől megfosztotta. Mivel Hess neki címzett, indulása után kézbesített zavaros levele jóslatokra hivatkozott, dühében elrendelte több száz asztrológus és okkultista letartóztatását.

A nürnbergi perben Hess is a vádlottak padjára került, bár akadtak, akik úgy vélték, inkább elmegyógyintézetben volna a helye. A négy vádpont közül kettőben (béke elleni bűncselekmények és összeesküvés) bűnösnek találták, és életfogytiglani börtönre ítélték, de felmentették az emberiség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények vádja alól. A tárgyalásig amnéziát tettetett, de emlékezete később „visszatért”, az utolsó szó jogán azt mondta: „Nem bánok semmit.”

A Berlin nyugati felében található spandaui börtönben raboskodó Hess mellől fogolytársai sorra kihaltak vagy kiszabadultak, 1966 után a fogház egyetlen, hatalmas személyzettel őrzött rabja maradt. Idős korára és betegségére hivatkozva többször megkísérelték szabadon bocsáttatni, de a szovjet fél ettől mereven elzárkózott. A „7-es számú fogoly” végül 1987. augusztus 17-én, kilencvenhárom éves korában öngyilkosságot követett el, a börtönt ezt követően lerombolták.

Az összeesküvés-elméletek hívei szerint Hesst már a repülőgépen lelőtték, Angliába egy hasonmása érkezett meg, az ál-Hesst ítélték el, ő ült négy évtizedig börtönben, s végül a titkosszolgálatok gyilkolták meg, nehogy Gorbacsov hatalomra jutása után a szovjetek mégis hozzájáruljanak szabadon bocsátásához, és kiderüljön a titok. Mások szerint az eredeti Hess került a rácsok mögé, de valóban gyilkosság történt, hogy ne teregethesse ki a piszkos politikai manővereket. A legvadabb teória szerint Hesst (Hitler tudta nélkül, Göring vagy Himmler parancsára) már Németországban kivégezték, hasonmása azért indult útnak, hogy megakadályozza a már előkészített paktumot a britekkel.

Hess sírja a bajorországi Wunsiedelben szélsőjobboldali mozgalmak zarándokhelye lett, halálának évfordulóján rendszeresen menetet szerveztek, melyeket rendre betiltottak. A helyi lutheránus egyházközség végül 2011-ben a családdal egyetértésben felszámolta a sírt, Hess maradványait elhamvasztották, és a tengerbe szórták.