Egy sörgyár mentette meg Szarajevót a szomjhaláltól az ostrom idején

2017. november 29. 13:59

Bosznia-Hercegovina fővárosa, Szarajevó, már évszázadok óta a Balkán egyik leginkább multikulturális településének számít. A város lakosságát három nagy csoport tagjai, a jellemzően muszlim vallású bosnyákok, az ortodox szerbek és a katolikus horvátok együttesen alkotják, de az „egyéb” etnikumokhoz tartozók (például zsidók, romák és különféle külföldiek) is a lakosság mintegy 10%-át teszik ki.

Ahogy Bosznia egészét, úgy Szarajevót is sokáig megkímélték a komolyabb nemzetiségi konfliktusok, mígnem a jugoszláv állam emblematikus vezetője, Josip Tito 1980-as halálát követően itt is egyre erősebbé váltak a nacionalista indulatok. Az 1990-es évek elején Bosznia-Hercegovinában a többi tagállamhoz hasonlóan megindultak a függetlenségi törekvések, de a soknemzetiségű állam Szerbiától való elszakadása sokkal több időt és emberéletet követelt mint Szlovénia és Horvátország függetlenedése.

A szerbek és a horvátok saját, autonóm körzeteket alakítottak ki a boszniai államterületen majd 1992-ben kezdetét vette az európai kontinens legpusztítóbb konfliktusa a második világháború óta. A boszniai szerb haderő – támogatva a jugoszláv hadsereg által – azonnal ostromgyűrűt vont Szarajevó köré és kitartó bombázásba kezdett a lakosság demoralizálása érdekében. Átlagosan naponta 300 ágyúlövedék hullott a városra, polgárok ezreinek életét követelve.

Ahogy a bombázás állandósult, a különféle közműszolgáltatások sorra szűntek meg a városban. Az épületekben hamarosan már nem volt elektromos áram a világításhoz és gáz sem, amivel fűteni lehetett volna. Az élelmiszerkészletek ugyancsak rohamosan csökkentek, de a legértékesebb kincs az ivóvíz volt. A támadásokban megrongálódtak a város vízellátását biztosító vezetékek, a patakok kiszáradtak, míg a Szarajevón keresztülfolyó Miljacka vize annyira beszennyeződött, hogy emberi fogyasztásra már alkalmatlan volt. A folyó vize azonban még így is csábító volt a lakosok számára – annak ellenére, hogy a nyílt part az egyik legveszélyesebb helyszín volt az egész fővárosban (egyes becslések szerint a civil halálos áldozatok közel 90%-a akkor vesztette életét, amikor a Miljackához ment vízért.)

Az, hogy sokan mégsem váltak a szomjúság áldozatává, az a városban működő Sarajevska Pivara sörgyárnak köszönhető. Az üzemet még 1864-ben alapították és még napjainkban is Bosznia-Hercegovina egyik legnagyobb sörgyárának számít. Sikeréhez az épületkomplexum kedvező fekvése is hozzájárult, minthogy mélyen az üzem alatt földalatti források találhatók, amelyek így mindig elegendő mennyiséget tudtak szolgáltatni a sörfőzéshez elengedhetetlen vízből.

A Sarajevska Pivara Szarajevó ostroma idején a város elsőszámú vízforrásává vált. A földalatti kutakból szakadatlanul pumpálták az ivóvizet, a lakosok pedig nap mint nap, hosszú sorokban kígyóztak a gyár előtt, hogy megtölthessék otthonról hozott kannáikat, dobozaikat és edényeiket. A jelenleg idegenvezetőként dolgozó Haris Hadziselimovic így emlékszik vissza a 25 évvel ezelőtti eseményekre: „Bármilyen bádogdobozt találtunk, azt felpakoltuk a biciklire vagy télen a szánkóra, majd egy órát gyalogoltunk a sörgyárhoz, hogy ott aztán órákig álljunk a sorban.”

A sörgyár tevékenysége természetesen az ostromlók előtt sem volt rejtve, így a Sarajevska Pivara is gyorsan a támadások célpontjává vált. Az évek során több száz gránát hullott a sörfőzdére, amelynek során több tucat ember vesztette itt életét. Mindennek ellenére a gyár nyitva tartott és a folyamatos vízutánpótlás biztosítása mellett még egy kevés sört is főztek.

A háború alatt mintegy 20 millió dolláros kár érte az üzemet, amelynek azonban sikerült újra talpra állnia. Az utóbbi években az üzemet egy múzeummal is kibővítették és a sör mellett ma már különféle üdítőket és „Lejla” néven vizet is palackoznak – utóbbit éppen azokból a kutakból, amelyek a szarajevóiak szomját is enyhítették az ostrom idején.