Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egy rendszer a ravatalon – így temettük Kádár Jánost

2016. július 14. 12:17 Csernus Szilveszter

<

Politikai elit a koporsó körül

Az épület aulájában közben minden a protokoll szerint haladt. Koszorút helyezett el a koporsónál például Szűrös Mátyás, Straub F. Brúnó, Németh Miklós, Medgyessy Péter, Pozsgay Imre, Kukorelli István, Marosán Júlia, Apró Antal, Berend T. Iván és Fock Jenő a fontosabb állami intézmények nevében. Utánuk a különböző társadalmi és gazdasági szervezetek, majd a testvérpártok, a kormányküldöttségek és végül a diplomáciai képviseletek helyezték el az emlékezés virágait. Összesen harminc állam küldöttsége rótta le kegyeletét. Elsőként Kádár utódja, Grósz Károly mondott Kádár közvetlen munkatársai nevében gyászbeszédet, melyben a hazaszeretet és az internacionalizmus összeegyeztetését hangsúlyozta. Ezt követően délután 4 órakor megindult a temetési menet.

A gyászmenet a Nagykörút – Rákóczi út – Mező Imre út (ma: Fiumei út) útvonalon húsz perc alatt haladt végig a Kerepesi temető felé. A koporsót a kilenc fekete Mercedesből álló konvoj közepén vitték, a menetet motoros rendőrök biztosították. A temetésen részt vevő tömeget 100 ezresre becsülték a lapok, míg a ravatalhoz járulókat 60 ezer fősnek mondta a Világ.

A temető bejáratától katonák vették a vállukra a koporsót (a Népszabadság honvédeket említ, holott csak 1990. március 15-től viselte hazánk hadereje a Magyar Honvédség nevet), hogy a Munkásmozgalmi Pantheonba vigyék. A sírhelynél is jól ismert személyek adtak díszőrséget a volt pártfőtitkárnak: Biszku Béla, Kukorelli István, Berend T. Iván, Medgyessy Péter, Veress Péter, Ormos Mária és az állami vezetés elitje, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Grósz Károly, Németh Miklós, Straub F. Brúnó és Szűrös Mátyás személyében – az állampárt minden jelentős alakja jelen volt tehát.

A Himnusz elhangzása után elsőként Nyers Rezső, az MSZMP elnöke búcsúzott: beszédében Kádárt a demokrácia harcosaként állította be, életútjából gondosan kerülve belügyminiszterségét és az azalatt lezajlott Rajk-pert, amelyben Kádár kulcsszerepet vállalt. „Isten veled János!” – adta át a szót a pártelnök Straub F. Brúnónak. A kollektív államfői intézmény elnöke Kádárt a kompromisszumok mestereként mutatta be. „Kádár János szolgált. Előbb talán csak egy osztályt és egy pártot, majd a magyarság millióit, bennünket, a nemzet párton kívüli többségét is” – mondta Straub, némileg megfeledkezve Kádár határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájáról. Az aktuálpolitika mellett sem ment el szó nélkül: a kettéosztott Európa ellen nyilatkozott. Utolsóként Kolláth Pál a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár csoportvezetője mondott búcsúbeszédet. A lakatosmester Kádár személyes tulajdonságaira fókuszált, őt emberközelinek mutatva be, aki az egyszerű munkásokkal is megtalálta a hangsúlyt.

A beszédeket követően a Szózat aláfestésével eresztették le a koporsót és hantolták el Kádár Jánost. A ceremóniát az Internacionálé eléneklése zárta. A temetésen részt vevők megszólaltatása sem maradt el a Népszabadság hasábjain. A megkérdezettek leközlött mondanivalói a legvidámabb barakk életszínvonalát dicsérték.

A temetés „lendülete” még a következő napokra is kitartott. 15-én szombaton is rengeteg látogató érkezett a sírhoz és még a következő héten is érkeztek a részvéttáviratok – például a norvég és a nigériai munkáspártoktól. A főbb ázsiai kommunista pártok fővárosaik magyar nagykövetségein rótták le kegyeletüket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egy rendszer a ravatalon – így temettük Kádár Jánost

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra