Egy kutyából is lehetett vérszomjas farkas a 18. századi Angliában
2019. január 25. 15:51 Múlt-kor
Hogyan különböztették meg hajdanán az ember legjobb barátját az „egész társadalom ellenségétől”, a farkastól? A Darwin előtti évtizedekben a háziasított kutya és fenevad őse közti különbséget igen egyértelműnek tartották, azonban nem a mai szempontok szerint. Jó példa erre Lupa, a „farkas” története a 18. század végéről.
Egy farkas a birtokon
A 18. század végén több mint egy évtizedig tartotta rettegésben egy farkas Pembroke earljének birtokát a Wiltshire megyei Wiltonnál. A farkasok nem voltak gyakori látvány az ilyen földeken, bár a gazdag nemesség (és az annak tűnni akaró dzsentri) tagjai gyakorta tartottak egzotikus állatokat menazsériáikban, amennyiben lehetőségük volt rá. A farkas azonban eddigre évszázadok óta kihaltnak számított Angliában (Skóciában még ritkán előfordult), így meglehetősen különös és nyugtalanító volt jelenléte. A szóban forgó farkas azonban nem volt sem vadállat, sem valamiféle egzotikus állatsimogató része: Lupának hívták, és inkább háziállatként tekintettek rá, mint bármi másként.
Lupa 1770-ben született, és az anyatejről való leszoktatását követően Pembroke grófja kapta ajándékba. Egy külön ember, Nathaniel Townsend vigyázott rá, akinek néhány havonta fizetett egy vagy két fontot az earl „a farkasszuka tartásáért”. Lupát a kutyáktól elkülönítve tartották, talán hogy ne alakulhasson ki konfliktus közöttük, és a forrásokból úgy tűnik, a házba sem engedték be. A beszámolók alapján négyszer ellett, egyik kölyke a birtok összeírásában is szerepel 1773-ban. Halálakor Lupa 12 éves volt, és a család más házi kedvenceihez hasonlóan a Wilton House kertjében temették el, saját sírkővel. A létezését igazoló minden bizonyíték „farkasnak”, illetve „farkasszukának” nevezi, sírfelirata azonban egyértelműen fogalmaz: farkas-kutya hibrid volt.
„Itt nyugszik Lupa
Kinek nagyanyja farkas volt
Kinek apja és nagyapja kutya volt, és kinek
Anyja félig farkas és félig kutya volt. Elhunyt
1782. október 16-án
12 évesen”
Lupa eredetét leírta George Augustus Herbert, Pembroke későbbi 11. earlje azokban a levelekben, amelyeket John Hunter sebésznek küldött, valamint leírta James Hamilton, Clanbrassil második earlje Sir Joseph Banks természettudósnak. A levelek alapján nem volt egyértelmű, hogy Lupa nagyanyja vagy nagyapja volt farkas, az azonban kiderül belőlük, hogy ő és testvérei egy kísérlet eredményei voltak, amelyet Joshua Brookes londoni menazsériás és állatkereskedő hajtott végre Hamilton kérésére 1770 körül. Brookes tulajdonában volt egy farkas, amelyet a beszámolók szerint egy pomerániai szukával szaporított. Ez a valószínűtlen párosítás kilenc kölyköt eredményezett. Ezek egyike Hamiltonhoz került, aki felnevelte az állatot, és „egy pointerrel” pároztatta, ebből tíz kölyök született. Közülük az egyik volt Lupa.
Az említett levelek egy tanulmány részét képezik, amely 1787-ben jelent meg a „Philosophical Transactions of the Royal Society” című lapban, azaz az angol királyi tudományos társaság folyóiratában. A tanulmány szerzője John Hunter, címe pedig „Megfigyelések, amelyek afelé mutatnak, hogy a Farkas, Sakál és Kutya egyazon fajból valók”. A skót Hunter és fivére híres anatómusok voltak Londonban. A mai Királyi Sebészkollégium múzeuma, a Hunterian is az ő nevét viseli, és itt megtalálható az ő példányai közül több is, köztük farkasok.
Huntert az anatómia boncoláson keresztül való felfedezése érdekelte, e boncolásokat pedig mind emberi, mind (időnként élő) állatokon is végrehajtotta. Jól ismert volt a londoni állatkereskedők számára, akik rendszeresen ellátták mind élő állatokkal, mind tetemekkel. Tanulmányában Hunter korának sok kortársához hasonlóan érdeklődést mutat az állati rendszertan iránt, és a kutyák és farkasok közti kapcsolatot vizsgálja. Ehhez szert tett – Brookes-on keresztül – Lupa egyik nagynénjére is, „megfigyelés és kísérletezés” céljából.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
