Egy francia herceg a lengyel trónon
2023. május 27. 17:05 Múlt-kor, Klió
Kezdem végre érezni és felfogni, hogy király vagyok! – így kiáltott fel Valois Henrik, amikor megérkezett Lengyelországba 1574 januárjában. A francia II. Henrik és Medici Katalin fia, a huszonkét éves Henrik – az utolsó Jagelló király, II. Zsigmond Ágost halála után – megválasztott királya lett a Lengyel–Litván Nemzetközösségnek. Kevéssel ezelőtt Henrik részt vett a francia vallásháborúkban, és sokan őt tartották felelősnek a Szent Bertalan-éji tömeggyilkosságért (1572). Henrik volt a parancsnoka a katolikus erőknek a protestáns La Rochelle erőd ostrománál (1572–73).
Fodor Mihályné: Valois Henrik lengyelországi udvara című tanulmánya a Klió történelmi szemléző folyóirat 2021/2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.
Mindössze öt hónapja volt lengyel–litván király, amikor 1574 júniusában Henrik elmenekült Lengyelországból, visszatért Franciaországba, mert megörökölte a trónt bátyjától, IX. Károlytól. Ekkor a lengyel nemesség megfosztotta a trónjától, és 1575-ben Báthory István személyében új királyt választott. Henrik eleinte ideális fejedelemnek tűnt, később erőszakos zsarnoknak, hanyag uralkodónak tartották, aki átengedte a királyság működtetését a kegyenceinek.
Henrik a francia udvarban azt látta, hogy az uralkodó szava mindennél előbbre való. A lengyel udvart viszont kinevezett hivatalnokok vezették, nem a király. Henrik megpróbált változtatni ezen, de nem volt rá sem ideje, sem lehetősége. Lengyelországi tapasztalatait figyelmen kívül hagyták a kutatók, e nélkül próbálták megérteni francia királyi személyiségét. Pierre Chevallier, Jacqueline Boucher, Nicolas Le Roux, Michel Pernot és Robert Knecht sokat tettek azért, hogy bemutassák Henrik francia uralkodását, de egyikük sem vizsgálta a lengyel rendszer hatását. Lengyel uralkodásáról Pierre Chanpion és de Noailles márki munkái adtak hírt, de ezek elavult munkák.
Henriknek egy Franciaországtól igen különböző államban szerzett tapasztalatai így elvesztek. Lengyel–litván királyságának ilyen mértékű elhanyagolása azért is szembetűnő, mert ő saját magát élete végéig „Roi de Pologne”-nak és Roi de France”-nak (lengyel és francia királynak) nevezte, és mások is így gondoltak rá. Egy 1574-es érme „Francorum et Polonarum Rex”-nek ábrázolja. Későbbi érmein is feltüntette mindkét ország koronáját. Legutóbbi lengyel életrajzainak – Stanislaw Grzybowskié (1980) és Maciej Serwanskié (1976) – nincs sem francia, sem angol fordítása, és más alkotmánytörténeti munkák sem nyújtanak újabbat ezeknél.
Szerzőnk, Katarzyna Kosior, a Northumbriai Egyetem oktatója ennek a többszörös kiegyensúlyozatlanságnak eredt a nyomába. Átvizsgálta Henrik lengyel kincstári jelentéseit a Történelmi Feljegyzések Központi Levéltárában, Varsóban.Ajelentések többségét Mikolaj Socha írta, akinek a feladata az udvar ellátásáról való gondoskodás volt. Kosior az élelmezési és a háztartási kiadások kimutatásaiból próbálta megérteni, mi volt a szerepe a királyi udvarnak a lengyel– litván parlamentáris monarchiában, és milyen kihívásokkal kellett szembe néznie egy újonnan megválasztott idegen uralkodónak.
A tanulmány két fontos megállapítást közöl. Az egyik, hogy Henrik lengyel epizódja döntő jelentőségű volt későbbi francia uralkodásának stílusára nézve. A szerző rámutat, hogy szokásainak egy része válasz volt a lengyel politikai rendszer kihívásaira, ezért kaptak fontos szerepet a mignonjai (férfi kedvesei), ezért különítette el az asztalát az udvarbeliekétől, ezért használt vidéki rezidenciákat fontos állami ügyek titkos intézésére, mellőzve ezzel a rendi gyűlést.
Henrik révén tehát a lengyel politikai rendszer hatással volt a francia monarchiára, uralkodása elősegítette az abszolutizmus bevezetését. Ha ezt látjuk, akkor felfedezzük az elveszett politikai kapcsolatot Lengyel- és Franciaország között. A szerző második megállapítása az, hogy Henrik aktívan részt vett a lengyel–litván politikában, mind a bel-, mind a külügyekben, azaz nem volt tehetetlen király, s nem akart mielőbb Párizsba menekülni.
Az a korabeli szerencsétlen felfogás, amely nem sokra értékelte Lengyelország politikai szerepét, és lebecsülte a nyugat-európai államokkal való kapcsolatait, hozzájárult Henrik lengyel uralkodásá- 36 nak hasonló értékeléséhez. IX. Károly esetleges halálára Henrik nem számíthatott, távol állt tőle, hogy politikai karrierjét erre alapozza. A szerző úgy látja, hogy Henrik saját párt létrehozását és a lengyel– litván unió hosszú távú építését tervezte, meg akarta szilárdítani az uralmát az országban. Rövid uralkodása ellenére is alakította a lengyel politikát és az udvari kultúrát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
