Egy erőskezű fejedelemben látta kora kormányzási problémáinak megoldását Machiavelli

2024. június 21. 18:05 MTI

Tekintélyes, ám elszegényedett családból származott, de ügyvéd édesapja gondoskodott humanista neveltetéséről. 1498-ban a firenzei második kancellária titkárává nevezték ki, majd a tízek tanácsának titkári címét is megkapta – talán mert sem a Mediciekhez, sem az őket elűző Savonarolához nem fűzte érdekszövetség.

A városállamban az első kancellária foglalkozott a külügyekkel, a második a bel- és hadügyekkel, a tízek tanácsának a követek fogadása és a külföldi vezetőkkel történő levelezés volt a feladata.

Másfél évtizedes hivatali ideje alatt követként megfordult a pápai udvarban, a francia uralkodónál, a Német-római Császárságban, 1502-ben találkozott Cesare Borgiával, aki mély hatást gyakorolt rá.

1512-ben a Mediciek visszatérését követően börtönbe zárták, de mivel vádat nem tudtak emelni ellene, szabadon bocsátották. Meghurcoltatását követően a városhoz közeli Sant Andreába költözött, ebben az időszakban születtek korszakalkotó művei és politikai renoméját is sikerült helyreállítania.

Az utókor által legjelentősebbnek ítélt műve A fejedelem, amelyben Machiavelli az államok különböző típusait értékeli. Művében csak az egyeduralommal foglalkozik, s a 16. századi politikai helyzetet, az itáliai állapotokat, az emberek romlottságát figyelembe véve arra a következtetésre jut, hogy egy erőskezű fejedelemre van szükség.

Az egyeduralom két fajtáját különböztette meg, az örökletest és az új keletűt, emellett különbséget tett az arisztokrácia, illetve a népre támaszkodó hatalom között, végkövetkeztetése szerint becsületesebb a nép által létrehozott egyeduralmat szolgálni.

A keleti despotizmust az európai állami berendezkedéssel összehasonlítva megállapítja, hogy a különbség a politikai értelemben vett szabadság mértékében van: ahol nagyobb a szabadság, az uralkodó hatalma kisebb, könnyebb hatalomra kerülni, de nehezebb ott maradni. Ezzel szemben ott, ahol alig van szabadság, a rendszer jól kiépített, nehéz hatalomra jutni, de könnyebb azt megtartani.

A kormányzás művészetéhez szükséges képességeket sorra véve arra a következtetésre jutott, hogy az etikai követelmények érvényre juttatása a politikai cselekvésben hiba – a fejedelemnek a politika törvényszerűségeit kell követnie ahhoz. Machiavelli mércéje a politikai hasznosság: a cselekvés mércéje a végcél, s bár nem írta le, azt sugallja, hogy a cél szentesíti az eszközt.

Másik nagy jelentőségű műve a Beszélgetések Titus Livius első 10 könyvéről, amelyben a köztársaság felsőbbrendűsége mellett érvel.

A Discorsi címen is ismert műben felvázolta az államformák változásának körforgását: a választott uralom az örökletessé válással züllésnek indul, a nép legjobbjai megdöntik a fejedelem uralmát, a hatalom egy csoporthoz kerül, ám ez oligarchiává torzul. Végül a nép maga veszi kezébe a kormányzást, ez zűrzavarba, romlottságba fordul, így szükség van egy erőskezű fejedelemre.