Egy ágyban mindenkivel: az alvás sokáig közösségi élmény volt, csak nemrég alszunk egyedül
2020. április 17. 08:37 Múlt-kor
A közös alvás megbetegít
Az össznépi összeborulásnak aztán a viktoriánus kor beköszöntével szépen lassan vége szakadt. A tehetősek ingatlanjaiban egyre több szobát alakítottak ki, a szolgák és a tulajdonosok már elkülönített lakrészekben élték az életüket. A privátszféra egyre nagyobb teret nyert a brit lakóépületek kialakítása során. Megjelentek az önálló, minden családtagnak kijáró hálószobák. A közös alvásra pedig egyre inkább úgy tekintettek, mint egy helytelen, vagy egyenesen erkölcstelen dologra, amely az alacsonyabb társadalmi rétegek sajátja.
A házastársak birodalma kiterjedt. A férj és feleségnek nemhogy külön szobája, de külön ágya is lett. A középosztálynál ezt már az illendőség is megkívánta. De nemcsak az illem, hanem az egészségügyi megfontolások is nagyban meghatározták a középosztály szemléletének a megváltozását.
A férj és feleség külön ágya a különféle fertőző betegségek terjedésének is gátat szabhatott. A 19. század közepén ugyanis a közegészségügy helyzete kapcsán komoly aggodalmak léptek fel. Akkoriban úgy gondolkoztak, hogy a járványok ott üthetik fel a fejüket, ahol a víz és a levegő szennyezett, és ezt az elméletet kapcsolatba hozták az alvó testtel, amely a fertőzés egyik forrásaként volt elkönyvelve.
Elizabeth F. Holt által 1892-ben kiadott háztartásvezetési útmutatóban például az áll, hogy az alvó testet körülvevő a paplan alatti levegő extrém mértékben tisztátalan, mivel át van itatva mérgező, a test pórusain az alvóból távozó anyagokkal. Egy korábbi, 1880-ban B. W. Richardson által jegyzett műben pedig az áll, hogy a gyermeknek nem szabad megosztania az ágyát a felnőttel, mert az idősebb test elszívja az „alapvető meleget” a fiatalabbtól. Egyébként is, – írja Richardson –„senki nem akar szembesülni a másik „nehéz és kellemetlen reggeli leheletével”.
A külön ágyak korszakával beköszöntött az „új nő” hajnala is, aki már nem alárendeltje férjének, és az autonómia új szintjére lép a férfiak uralta házasságban. A szexuális szabályok és kötöttségek is újraíródtak. A régi baldachinos ágyakban a nő még alávetett férje vágyainak, de a különálló hálószobák és ágyak korszakában, ahogy azt Hillary Hinds „Together and Apart: Twin beds, Domestic Hygiene and Modern Marriage, 1890-1945” című könyvében leírja, már más volt a helyzet. A távolság áthidalása az ágyak között egyfajta tudatos tárgyalást, de legalábbis egy tudatos döntést igényelt.
Az ikerágyak korszaka egészen a második világháború végéig kitartott. A hadiüzemekben dolgozó asszonyok azonban hazatértek, és újra feléledt az igény a szorosabb családi együttlét iránt. Hinds szerint ez egy fordulópont volt, a szeparált ágyaknak leáldozott Az emberek most már úgy gondolkodtak, hogy a különálló ágyak elválasztják egymástól a házastársakat.
Bár az ikerágyak még jó harminc évig kitartottak, és csak az 1970-es években mentek ki végleg a divatból. Ekkorra már az emberek többsége tökéletesen idejétmúltnak és prűdnek bélyegezte azokat, akik a franciaágy melege helyett, az egyszemélyes ágyak magányát választották.
Richardson közel másfél évszázados megállapítását, miszerint a házastársak jobban alszanak, ha külön töltik az éjszakát, a torontói Ryerson Egyetem kutatói igazolták. Kanadában egyébként a párok 30-40 százaléka szimpatizál a külön alvással. Jótékony hatás ide vagy oda, az ikerágyak stigmája erős maradt. Hinds szerint a külön ágyas házasság még jó ideig nem lesz népszerű dolog, így a közös alvás, ha máshogy nem is, de a párok szintjén még hosszú ideig tovább él majd.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
