Egy 19. századi csillagász szerint csatornákat épített a Marson egy kihalásra ítélt civilizáció
2017. november 10. 08:29
A földönkívüli élet lehetősége nem csak napjainkban, hanem már évszázadok óta foglalkoztatja a világűr titkait kutató tudósokat. Eme vizsgálatok középpontjában pedig érthető módon igen gyakran a Föld vörös szomszédja került. Egyes szakértők még ma is elképzelhetőnek tartják, hogy a Marson valaha volt élet, igaz, olyan messzire már valószínűleg egyetlen kutató sem merészkedik, mint a 19. században élt neves csillagász, Percival Lowell, aki a Mars felszínén megfigyelt mintázatokat egy hajdan élt fejlett civilizáció monumentális csatornarendszereként azonosította.
Percival Lowell 1855-ben született egy gazdag és befolyásos család gyermekeként Boston városában. Már egészen fiatal korától kezdve érdeklődött a természettudományok, különösen pedig a csillagászat iránt. Amikor megszerezte matematikai diplomáját a Harvardon, avatási beszédében arról beszélt, hogy a Naprendszer egy csillagközi ködből, egy úgynevezett nebulából keletkezhetett, amely elmélettel messze megelőzte saját korát.
1893-ban egy saját magáról elnevezett csillagvizsgálót építtetett a mai Arizona állam területén fekvő Flagstaff városában, amelynek magas fekvése kiváló helyszínt biztosított egy obszervatórium üzemeltetéséhez. Lowell figyelme egyre inkább a Mars felé fordult, amelyben nagy szerepe volt az olasz csillagász, Giovanni Schiaparelli munkája. Ő volt ugyanis az első, aki a Vörös Bolygó felszínét tanulmányozva felvetette, hogy azon intelligens lények által épített csatornák láthatók.
Lowell egy teljes évtizedet áldozott arra, hogy ezeket a „csatornákat” tanulmányozza és számtalan részletes rajzot is készített azoknak a Marsot behálózó rendszeréről. Kutatási eredményeiről és elméleteiről három könyvet is írt, amelyek sorrendben a Mars, a Mars és csatornái, illetve a Mars mint az élet lakhelye címet kapták.
Meglátása szerint a bolygót egykoron egy rendkívül fejlett civilizáció lakta, amely a Mars rohamos kiszáradása miatt való kétségbeesésében döntött a grandiózus csatornák megépítése mellett. A kanálisok így tehát Lowell elmélete szerint azt a célt szolgálták volna, hogy eme halálra ítélt civilizáció valamilyen módon megcsapolja a Mars sarki jégsapkáinak vizét és azzal öntözze az elsivatagosodó bolygót.
Lowell elmélet óriási népszerűségnek örvendett a laikus közönség köreiben, de többi kutatót nem tudta meggyőzni. Egyesek fel sem ismerték a Lowell által bemutatott felszíni mintázatokat, mások elképzelhetetlennek tartották egy ilyen nagy méretű csatornarendszer megépítését. Az elmélet végül a legkomolyabb csapást akkor kapta, amikor 1909-ben a frissen épített Kalifornia állambeli Mount Wilson Obszervatórium – amely sokkal nagyobb teljesítményű távcsővel volt felszerelve mint Lowell arizonai csillagvizsgálója – nekikezdett a Mars tanulmányozásának. A tisztábbá váló képek alapján már egyértelműen kiderült, hogy a csatornáknak vélt felszíni mintázatok valójában természetes erózió útján alakultak ki.
Lowell ragaszkodása az elméletéhez ahhoz vezetett, hogy ő és az általa vezetett obszervatórium fokozatosan elszigetelődött a tudományos közösségtől. Karrierjének hanyatlása és az időközben kitört első világháború borzalmai – Lowell szenvedélyes pacifista volt – egészségi állapotát is megviselték és végül 1916. november 12-én egy agyvérzés következtében hunyt el. Testét a csillagvizsgálója mellett található Mars domb tetején emelt mauzóleumban helyezték örök nyugalomra.
Bár az őt igazán híressé tévő elmélet végül nem igazolódott be, a csillagászat nagyon sokat köszönhet Lowell kutatásainak. Ő fektette le az alapelvet, amely szerint a csillagvizsgálókat olyan helyre kell építeni, ahol azok a leghatékonyabban funkcionálnak, valamint írásai révén tömegekkel ismertette és szerettette meg a világűr kutatását. A marsi csatornák vizsgálata mellett, egy másik nagy kutatási projektje volt a Neptunuszon túl keringő X-bolygó keresése. Bár eme erőfeszítései sem vezettek sikerre életében, az általa elindított program keretében történt, hogy Clyde Tombaugh 1930-ban éppen a Lowell Obszervatóriumban dolgozva fedezte fel a Plútót.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
