Egészen váratlan helyekre vezették a tudósokat a rejtélyes kristálykoponyák
2019. február 7. 14:09 Múlt-kor
A 20. század során különféle ezoterikus körökben igen népszerűvé vált a majákhoz (vagy más őslakos amerikai népekhez) köthető úgynevezett „kristálykoponyák” és rejtett, mágikus erejük mítosza. Eddig azonban ahányszor keresztezték a tudomány útját, eredetiségük legalábbis kétségesnek bizonyult.
Mitikus múlt
A legelterjedtebb történet szerint 1924-ben egy Frederick Michell-Hedges nevű brit kalandor expedíciót vezetett Lubaantunba, a Yucatán-félsziget dzsungelének mélyén fekvő ősi maja városba a mai Belize területén. Itt, egy piramis belsejében nevelt lánya, Anna talált rá a régészet egyik legrejtélyesebb tárgyára: egy koponyára, amelyet egyetlen darab nagy tisztaságú kvarcból faragtak. Az azóta Mitchell-Hedges koponyának nevezett lelet felbukkanása óta számos különféle eredettörténet, természetfeletti erőkről szóló elmélet, és további kristálykoponyák is feltűntek.
A Mitchell-Hedges koponya egyike a kevés valódi, kvarcból készült koponyának, amely magán- vagy közgyűjteményben található. A többi hasonló példány mind más méretű, és van köztük hasonlóan tiszta kvarcból készült, de előfordul homályosabb vagy egyenesen színes kvarcból készült koponya is. Egyik példány sem ragadta azonban meg úgy az emberek fantáziáját, mint a Mitchell-Hedges koponya.
Frederick Mitchell-Hedges – aki széles körben ismert volt arról, hogy szereti kiszínezni beszámolóit – 1954-es, „Szövetségesem, a veszély” című könyvében írt először koponyáról, azt állítva, hogy az egy maja műkincs. Ő „a végzet koponyájának” nevezte, mert „sokan, akik cinikusan nevettek rajta, meghaltak, míg másokat súlyos betegség sújtott.” Végül titokzatosan hozzátette: „Jó okom van nem felfedni, hogyan került a birtokomba.”
Nevelőapja halála után Anna Mitchell-Hedges évtizedeken át terjesztette a koponya hírét nemzetközi előadássorozatokon és különféle televíziós szereplésekben. Volt, hogy azt állította a közönség előtt, hogy a koponya arra való, hogy „halált kívánjanak” vele. Anna Mitchell-Hedges állításai nyomán egyre több egzotikus, mágikusnak tartott koponya bukkant fel világszerte, olyan hangzatos nevekkel, mint a Sha Na Ra, vagy egy tibeti (vagy legalábbis annak tartott) példány, amelyet Amarnak neveztek. Egy másikat egyszerűen a „Max, a kristálykoponya” névvel illették.
Az egyre nagyobb számú kristálykoponya köré idővel egységes mítosz kovácsolódott: a nagy vonalakban „amerikai őslakosoktól valónak” tartott prófécia szerint 13 kristálykoponya létezik a világon, és ha egyszer újra egy helyre kerülnek, az emberiség túlélése szempontjából nélkülözhetetlen tudást és titkokat osztanak majd meg – ez azonban csak akkor következhet be, amikor az emberiség készen áll rá.
Ezeket a történeteket legitimálni látszott az, hogy mind a British Museumban, mind a párizsi Quai Branly Múzeumban volt kristálykoponya. Míg azonban az itteni tudósok kizártnak tartották, hogy a koponyák az Atlantiszról vagy a világűrből származnak, sokukat érdekelte az egzotikus és bizarr tárgyak eredete és rendeltetése.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
