Egész életében a Római Birodalom feltámasztásáért küzdött I. Justinianus

2024. november 14. 17:05 Múlt-kor

Justinianus (Iusztinianosz) Illíriában – a mai Észak-Macedóniában –, Tauresium városában egy illír-római, egyesek szerint makedón-római gyökerű parasztcsaládba született, Petrus Sabbatius néven. Származásából kifolyólag a császári trónig nagyon hosszú utat kellett megtennie, és talán nem is jutott volna a Keletrómai Birodalom élére, ha a gondviselés anyja testvérének, Iusztinosznak (Justinus) köszönhetően nem egyengeti életútját.

Justinus Konstantinápolyban szép katonai karriert futott be, mivel egészen a testőrgárda parancsnoki pozíciójáig küzdötte fel magát. A magas rangú katonatiszt szívén viselte unokaöccsének, Petrusnak a sorsát, aki nagybátyja jóvoltából jogot és filozófiát tanulhatott, majd később hivatalnoki munkát kapott. A hálás Petrus, miután nagybátyja örökbe fogadta, felvette mentora nevét, az ifjúból így lett Flavius Petrus Sabbatius Iusztinianosz.

Justinus 518 nyarán megszerezte a császári trónt, amelynek köszönhetően fogadott fiának is megnyílt az út a hatalom magasabb szférái felé: Justinianus konzuli és hadseregparancsnoki címet szerzett. Az idősödő Justinus 527. április 1-jén társcsászárrá emelte unokaöccsét, aki néhány hónap múlva – ugyanezen év augusztusában – örökbefogadója halálát követően megörökölte a Bizánci Birodalom trónját.

Justinianus a Keletrómai Birodalom császáraként ambíciózus tervekkel kezdte meg közel négy évtizedig tartó regnálását. A kormányzásban számíthatott feleségére, Theodóra császárnére, aki alacsony származása ellenére a Bizánci Birodalom egyik legbefolyásosabb asszonyává vált. Éppen táncosnőként – más források szerint kurtizánként – kereste a kenyerét, amikor a jövendőbeli császárral találkozott.

A frigy azonban nem volt egyszerű, mert a bizánci törvények szerint a magas hivatalt betöltő, előkelő emberek nem vehettek el alacsonyabb társadalmi rétegből származó nőket. Justinianus megpróbált lobbizni a törvény eltörlése mellett örökbefogadójánál, Justinos császárnál, de az uralkodó hitvese, aki maga is rabszolgából lett császárnévá, hevesen ellenezte a különféle társadalmi csoportok egybekelését. Euphemia Lupicina azonban 523-ban elhalálozott, így Justinianus és Theodóra házassága előtt elhárultak az akadályok.

Theodóra császárné ábrázolása ( Wikipédia / Petar Milošević/ CC BY-SA 4.0)

Justinianus később sokat köszönhetett feleségének, hiszen az uralma ellen kitört 532-es Nika-felkelés alatt el akart menekülni Konstantinápolyból, ám hitvese meggyőzte, hogy maradjon. Az asszony határozott fellépése után Justinianus Konstantinápolyban maradt, így megőrizte trónját. A császár hadvezérei tekintélyes haderő segítségével, 30-40 ezer ember lemészárlásával teremtettek rendet a császárvárosban.

A Nika-felkelés leverése után Justinianus elindíthatta birodalomépítő hadjáratait, amelynek célja a Mediterráneum keleti és nyugati partvidékének egyesítése, azaz a Római Birodalom feltámasztása volt. A nagy terv megvalósítása a császár egyik kedvenc hadvezérére, Belisariusra várt, aki oroszlánrészt vállalt a Nika-felkelés leverésében. Belisarius haderejével átkelt Észak-Afrikába és Karthágót elfoglalva, 534-ben megdöntötte Gelimer vandál király uralmát.

Ennek köszönhetően Justinianus fennhatósága alá került Észak-Afrika partvidékének jelentős hányada. A vandálokon aratott győzelem után Belisarius átkelt Itáliába és elsöpörte a keleti gót királyságot is. A bizánciak 553-ra egész Itáliát uralmuk alá hajtották, sőt az Ibériai-félsziget déli partvidékének megszerzésével Justinianusnak sikerült a Földközi-tengert újra „római beltengerré” változtatnia.

A justinianusi birodalomegyesítés másik pillére az egységes államvallás megteremtése volt. A császár elkötelezte magát az ortodoxia mellett, személyét viszont a pápa fölé helyezte. A kereszténységen kívül más vallást csak fővesztés terhe mellett lehetett gyakorolni a birodalomban. Az egyház megerősítésével párhuzamosan megkezdődött a hellén kultúra lebontása, így a Platón által létrehozott athéni Akadémia leépítése is.

Justinianus jelentős jogügyi reformokat is végrehajtott. 529-ben elkészült a Codex Justinianus, amelyben egy, a császár által megbízott jogtudósokból álló csoport összegyűjtötte és rendszerezte a Kr. u. 2. század elejétől Justinianus uralkodásáig hozott császári rendeleteket. A jog szakértői nem elégedtek meg ennyivel, elkészítettek egy jogi tankönyvet is, majd 534-ben frissítették a Codex Justinianust. A császár 545-ben kiadatta a Corpus Juris Civilist, azaz a polgári törvénykönyvet.

Justinianus mozaikból készült képmása a ravennai San Vitale-templomban (Wikipédia / Petar Milošević/ CC BY-SA 4.0)

A birodalomépítés, a jogi és egyházügyi reformok mellett Justinianus nevéhez köthető a bizánci építészet egyik legszebb és leghíresebb emlékének, az 1453-ig – Bizánc elfoglalásáig – ortodox bazilikaként működő Hagia Szophia (Szent Bölcsesség székesegyház) megépíttetése is. A ma már mecsetként használt keresztény templomot 532-ben kezdték építeni és öt év alatt fejezték be.

Justinianus 565-ben, 82 évesen fejezte be földi pályafutását. Életműve nem volt tartós, birodalma területi integritását ugyanis utódai nem tudták megőrizni.