Édességekkel küzdöttek a háború borzalmai ellen az amerikai „fánkos babák”
2019. december 6. 11:33 Múlt-kor
A történelem során a nők által a háborúkban játszott szerep rendre háttérbe szorul, mivel a harci cselekményekben túlnyomórészt férfiak vesznek részt. A modern kor fegyveres konfliktusaiban leggyakrabban a sebesültekkel foglalkozó ápolókként tűnnek fel, ritkábban pedig a harcmezőn – férfi társaik kétkedése és az eléjük gördített más akadályok ellenére – fegyverrel állnak helyt. Ennél azonban sokkal változatosabb szerepek is jutottak nekik a háborúk történetében. Jó példa erre a második világháborúban az amerikai csapatokat kísérő „fánkos babák” (Donut Dollies) esete.
Kik voltak a „fánkos babák”?
A „fánkos babák” az Amerikai Vöröskereszt női önkénteseiből nőttek ki. Gyökereik az első világháború idejére vezethetők vissza, azonban a második világháborúban már hivatalossá vált jelenlétük a katonai adminisztratív és logisztikai rendszerben is.
Szerepük látszólag egyszerű volt: egészséges szórakozást és az „otthon” ízeit nyújtani a hazájukért harcoló ifjú katonáknak. Sokkal többet nyújtottak azonban az édes péksüteményeknél.
A Pearl Harbor elleni 1941. december 7-ei japán támadást követően az Amerikai Vöröskereszt gyors ütemben mozgósította személyi állományát, hogy a hadba lépő Egyesült Államok katonáinak minél több segítséget legyen képes nyújtani.
E segítség részét képezte a csapatok moráljának megfelelő szinten tartása: itt kerültek a képbe az európai hadszíntéren 1942-től a „fánkos babák”.
Habár ezzel a névvel már 1917-ben is illették a Vöröskereszt egyes női önkénteseit, akik saját elhatározásukból – egyéb teendőik mellett – finomságokat készítettek az amerikai katonáknak, a második világháborúban már merőben más, jóval szervezettebb formában jelentek meg.
Az Amerikai Vöröskereszt az 1940-es években már maga kereste a „fánkos baba” szerepére alkalmas nőket, méghozzá igen határozott szempontok szerint. E női önkénteseknek voltaképpen szigorúbb követelményeknek kellett megfelelniük, mintha a fegyveres erőkhöz jelentkeztek volna.
A „fánkos babáknak” legalább 25 évesnek kellett lenniük (ezáltal az átlagos sorállományú katonánál néhány évvel idősebbek voltak), munkatapasztalatot, főiskolai végzettséget és ajánlóleveleket kellett felmutatniuk, valamint fizikai felméréseken is megfelelően kellett teljesíteniük.
Mindezen túl „kiemelkedő személyiséggel” is kellett rendelkezniük – a jelentkező nők mindössze egyhatoda teljesítette a szigorú követelményeket.
Akinek sikerült bekerülnie, védőoltásokat és méreteire szabott vöröskeresztes egyenruhát kapott, majd többhetes „alapkiképzésen” ment keresztül mind a Vöröskereszt, mind az amerikai szárazföldi hadsereg történelméből, szabályaiból és eljárásrendjéből.
A „fánkos babákra” is szigorú szabályok vonatkoztak. Egyenruhájukhoz például nem vehettek fel sem fülbevalót, sem bármiféle hajdíszt, tilos volt a „csillogó körömlakk” és a „túlzott kozmetikumhasználat” is.
Lényeges eleme volt a „fánkos babák” imázsának, hogy törekedtek a szexuális kétértelműség vagy szuggesztivitás teljes hiányára – feladatuk a csapatok „tiszta” szórakoztatása volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
