Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából XI.
2023. január 22. 09:12 Múlt-kor
„Láttam a nagy csapást, a zűrzavart, a sereg pusztulását. Láttam a kegyetlenségeket, tehetetlenséget, fejvesztettséget. (…) Nem, nem lehet hűen leírni a szenvedéseket, melyek halálhörgéseikkel beterítették a harcteret és az ég felé kiáltoztak!” – írta műve bevezetőjében vitéz Erdélyi Béla, aki hadnagyi rendfokozatban, embereiért felelős tisztként élte végig a magyar 2. hadsereg katasztrófáját a Donnál a 108/2. század kötelékében. Január 30-áig tartó sorozatunkban az ő Vér és acél – Keleti frontnapló – Don, 1942/43. címen megjelent visszaemlékezéseiből szemlézve emlékezünk a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakra.
1943. január 22.
Tájékozatlanok vagyunk!
Felhívtam 10 órakor Novij Oszkolt.
–Mit tud? – kérdeztem az őrmestert.
–Nagy a zűrzavar, hadnagy úr! Itt az orosz a nyakunkon, hadnagy úr! A németek is menekülnek már, hadnagy úr!
–Mert egy az Isten, kevés az angyal, és nem bírnak a sok veszett emberrel! – kiáltottam dühömben.
–Jól tetszik mondani! Ezt mondta nekem az előbb egy törzsőrmester is, aki azon siránkozott, hogy mi lehet odahaza?
–Mi a frász lenne, hallja? Ha gyerek van, az nő! A lányok, meg a feleségek várnak!
–Igen, de a törzsnek bővérű az asszonya! És azon háborog, hogy a faluból csak négyen vonultak be, a többiek odahaza maradtak!
–Vagy úgy!
–Vigasztaltam, hogy az angyalok vigyáznak!
–És?
–Azt válaszolta, hogy annyi angyal nincs is! Ami van, ahhoz az nagyon kevés!
–Nahát, hogy milyen jó dolguk van maguknak Novij Oszkolban?
–Kínunkban, hadnagy úr! Mert nyakunkon az orosz, hadnagy úr! A németek is szaladnak, hadnagy úr!
Lecsaptam a kagylót!
Nem tehettem mást, délben ismét telefonáltam. Örömömre egy zászlós jelentkezett. Értelmes volt, de a már ismert hírektől nem tudott újabbakat mondani.
Azzal fejezte be az információt, hogy egy ismeretlen ezredes nevét emlegetik, aki feladatokat kap az Oszkol-menti védelemben!
–Ki az?
–Vitéz Szügyi Zoltán!
–Hol szolgált eddig?
–A 19. könnyű hadosztály 43. ezredének a parancsnoka!
Erdélyi Béla hadnagy január 21-22-ére dátumozott verse:
Én és az ebek
Tegnap meghaltam,
havak zugását hallgat-
tam.
Halálom előtt
apró emberkék fejszé-
ket
hajigáltak felém.
Egy vadult cirmos is
fujt,
krákogott előttem,
nem tetszhetett neki
kemény tekintetem.
Sátoros cigányok
kutyákat uszitottak
rám,
veres vicsorral indul-
tak
ellenem, lyuggatott
sisakosak kiáltoztak:
–Nincs kegyelem,
nincs kegyelem!
Gondolkostam:
–a kutyáknak, vagy ne-
kem?
Hadakozni jöttem, tán
a kutyáknak kéne dögle-
ni,
nem nekem!
Véres az arcom, a kezem,
nézem, ömlik a vérem,
repesz szaggatta fel bő-
römet,
szél fujja róla kiáltó dühömet.
Dühöngök, futnak a ku-
tyák,
csattog a vihar, lángol
a hó, meg a tér, futnak
a cimeres ebek, maradok
én!
Rian az Oszkol, fröccsen
a vér, futnak a kutyák,
de hová? Dühöng az ágyú,
dühöng a tank és dühöng
a tél!
1943. január 21-22.
A Doni Csaták utolsó napjai.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
