Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából V.
2023. január 16. 08:25 Múlt-kor
IV.
Néhány szót váltottunk még egymással, de ezek a szavak nem hordozták most bús hátaikon a fogadozásokat, mint amikor hazulról elindultunk.
A búcsúszavak fájdalmasak voltak:
–Földön, égen viszontlátásra, viszontlátásra!
Igen, itt a halál előtt ellágyul a rendes lélek, ha búcsúzik!
–Hajts! – adtam ki a parancsot a katonának, amikor elhelyezkedtünk a szánon. Az úton alig mondtunk valamit, magunkba mélyedtünk. Többször visszatért a gondolat, hogy új, kemény szívre van szükségünk, érzelmi sallangokat ne lobogtasson azokon semmiféle nexus!
Vágtattak a lovak! A 6 méter széles úttestre anagy igénybevétel jégkeményre és simára taposta a havat. Repült rajta a szán. Háromnegyed órába sem telt, már a századparancsnokságon voltunk.A tiszti gyűlésen kapott utasításokat tovább adtam, parancsokba.
–Zavari! Mindennap készültséget kell összeállítani, tiszt fogja vezetni Novij Oszkolba! Fegyverzet géppisztoly, két tárral! Halmos! Reggel 8-tól két óránként jelentést kell leadni a zászlóaljhoz. Ha nincs téma, annyit kell bemondani: jelenteni való nincs! Kubinyi zászlós úr! Egy rajjal lezárod még ma 14 órára Belij Kolodes keleti részét. Az utat onnan ide csak a hadsereg használhatja. Bármilyen ellenállás esetén fegyvert kell használni. Fegyverzet: 1 golyószóró, 2 géppisztoly, 10 puska! De. 16 órakor mindezekről jelentést kérek!
Élelmezés: reggelire, vacsorára hidegélelem, délben Zavari meleg ételt küld ki egy szánon. Kávé, tea megfőzéséhez edényeket visz ki a raj.
Nem volt nyugtom! Ellenőrizni indultam Belij Kolodest, magammal vittem a nemrég visszaérkezett Kubinyit és négy géppisztolyost.
Erdélyi Béla e napra dátumozott verse:
Este a csatatéren
Lábnyomainkról mintát vesz a harag,
szakad a hó, támad a harag, lépeget
felénk lassan a harci árkok réme:
az alkonyat.
Jön, jön, zümmögi a déli dübörgést,
visszhangzik mellemen az üvöltés,
mérges fellegek seprik az égről
a felszállt imádságokat, és ide lent
korbácsolja árkainkat a fagy.
Esti rögeszme feszíti az agyat,
hogy megfagyva mindenki itt marad!
Ur Isten! Milyen nagy a gondom:
mi lesz, ha a puskák nem ropognak
reggel, megha az ennivalót vissza-
viszik? Bánt, hogy hajnali pirkadáskor
csodálkoznak a havak, ha keringeni
fognak tetemeink felett a kemény
vezényszavak.
Zimankó indul. Fujja szele a pihe
keservet, bozontos sorsom kesereg.
Kesereg itt az Isten is, bár úgy
tünik, – nincsen itt!
Szállnak a pihe keservek,
száll a szívem is,
száll a multam is,
álom lép szememhez, aludni kéne,
a téren fehér dunyha piheg,
lepedője negyven fokos hideg, –
mégis elalszom egy aludni nem tudó
tank köhögésén az éber álom
sötétjében, hol a meghaltak lelkei
verekednek.
Fejem ráesik a fagyott
árokpartra; –
pillanatra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
