Divatosra fűzve: a darázsderék tündöklése és bukása
2022. május 24. 14:50 Szentesi Réka
A ruha az egyéniség lakóhelye, írja Balzac Az elegáns élet fiziológiája című elmélkedésében. De vajon egyéniséget fejez-e ki a divatkövető magatartás? Mit tekinthetünk egyáltalán divatnak, ugyanakkor része lehet-e annak egy olyan ruhanemű, amely rejtve volt a kíváncsi tekintetek elől, vagy legalábbis csak a legbeavatottabbak láthatták viselőjén?
A divat mondja meg, hogy ki vagy?
A divat egyik lényegi része, hogy jelentős követőtábora van. Aktuális, a korszellemnek megfelelő információhalmaz, amely az utánzás révén széles körben elterjed, és semmiképpen nem statikus. Másik jellemzője a változékonyság, ha ugyanis túl nagyra nő követőinek száma, elveszti erejét, elcsépeltté, közhelyessé válik, majd megújul. Komplex jelenségről van szó, amely folyamatos kölcsönhatásban áll korának és közegének társadalmi, gazdasági, technológiai, kulturális változásaival. Ha pedig leszűkítjük értelmét, a divat az emberi megjelenéshez kapcsolódó, elsősorban ruházati eszközök csoportját jelöli.
Thorstein Veblen, az elmélet megalkotója
A divatnak tehát kell, hogy legyen közönsége. A nyilvánosság kulcsfontosságú a létrejöttében és az elterjedésében, hiszen csak akkor képes manifesztálódni, ha van kinek megmutatni. Nem meglepő, hogy Thorstein Veblen közgazdász, szociológus 1899-ben a hivalkodó fogyasztásról szóló írásában (A dologtalan osztály elmélete) minden fogyasztási cikk közül az öltözéket tartotta a legalkalmasabbnak a társadalmi és vagyoni helyzet jelölésére. A tárgyalt korszakban a ruházat tehát státuszszimbólum is: a hozzáértő szemek egyértelműen és első pillantásra megállapíthatták belőle az illető hovatartozását, mégpedig márkajelzések nélkül. (Az öltözék ilyen értelemben vett szerepe persze elsősorban Veblen korára vonatkoztatható, mai világunkban a divat demokratizálódásával és az egyre növekvő számú fogyasztási cikkel a megjelenés státuszjelölő szerepe már kevésbé egyértelmű.)
A nyilvánosság számára a ruházat tehát elsődleges jelként funkcionált. De vajon betölthetett-e hasonló szerepet az olyan ruhanemű, amely nemhogy nem látszott, de nem is illett megmutatni?
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a fűző a divattörténet egyik legvitatottabb ruhadarabja. Különböző formáit (kis megszakítással Napóleon idején) a XVI. század óta viselték, históriájának egyik legizgalmasabb fejezete pedig az 1800-as évekre nyúlik vissza. A XIX. század második felében és a XX. század elején rendkívül széles körű diskurzus övezte a viseletét és a darázsderék jelenségét, hiszen nem elsősorban egy ruhadarab, hanem sokkal inkább egy testforma divatjáról volt szó.
Családi idill – valószínűleg – fűzőben
A fentebb említett vebleni elmélet a korban viselt összes ruházati cikk közül a fűzőt tartotta a legalapvetőbb státuszjelölőnek, hiszen a darázsderék egyértelműen azt üzente: a „tulajdonosa” nem végez munkát, termelés nélkül fogyaszt, azaz egy életforma és a vagyon (hajadon esetében az édesapja, férjezett asszony esetében a férje vagyona) reprezentációs eszközének számított. (Természetesen csak a polgárság és az elit köreiben, de divatról elsősorban amúgy is csak ezeknél a rétegeknél beszélhetünk.) A fűzőviselet azonban nem pusztán ezért érdemel figyelmet. Sokrétű, összetett nőtörténeti különlegesség, amely nem csak divatcikként elemezhető, hiszen története többek között kapcsolódik a nőideál, az egészség, a feminizmus problémaköreihez is. A kortársak körében komoly vita övezte a szoros fűző használatát. Ellenzői, az úgynevezett ruhareformerek elsősorban egészségkárosító, a női szabadságot (fizikai és átvitt értelemben is) korlátozó mivolta, valamint a derék esztétikája miatt támadták.
A fűző a női vonzerőt volt hivatott hangsúlyozni
A második ipari forradalom, valamint a nagyvárosok kialakulása nyomán a divat komolyabb követőtáborra tudott szert tenni, hiszen egyfelől a textíliák és ruhaneműk előállítása gyorsabb és olcsóbb lett, másfelől a nagyvárosi új típusú nyilvánosság, valamint a kommunikáció felgyorsulása, a földrajzi távolságok lerövidülése lehetővé tette a divat nagyobb mértékű terjedését. A korszak divatos sziluettje viszonylag gyorsan változott, de a karcsúra formált derék körülbelül a század közepétől a húszas évekig – a ruhareformelvek ellenére – alapvető volt a polgárság és az elit női megjelenésben, amelyet anyagi és életmódbeli lehetőségekhez mérten az alacsonyabb rétegek is igyekeztek utánozni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
