Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Diego Maradona, mindörökké legenda

2020. november 26. 10:32 Múlt-kor

Minden idők egyik legkiválóbb focistájaként tartották számon, egy élő legenda volt, akinek tiszteletére több országban is szobrot állítottak. Egy argentin nyomornegyedből jutott luxuskörülmények közé – egész életét is csupa szélsőségek jellemezték. Ám a diadal túl hirtelen érkezett a számára, s a csúcsról fölfelé már nem vezet út. A sikereket bukások követették, de karrierjével mindörökre beírta magát a labdarúgás történetébe.

<

Gyöngyszem a sárban

Diego Armando Maradona 1960-ban született Argentínában, a Buenos Aireshez közel fekvő Lanús városában. Három nővére után első fiúgyermekként érkezett a családba, őt két öccse követte. Az így nyolctagúra bővült család nap mint nap a megélhetésért küzdött, sokat kellett nélkülözniük: „szinte semmim sem volt, de azt a keveset, ami nekem jutott, nagyon értékeltem” – emlékezett vissza évekkel később életének kezdeti, nehéz időszakára a futball-legenda.

A hatalmas nyomor közepette az ő, és a hozzá hasonló fiúk egyetlen szórakozási lehetősége a labdarúgás volt, amely rövid időre feledtetni tudta velük napi gondjaikat.

Maradona hamar kitűnt páratlan tehetségével a társai közül, így már tízévesen az Argentinos Juniors gyerekcsapatában rúgta a bőrt. Összesen 136 veretlen meccset játszott velük, majd 1976-ban, tíz nappal tizenhatodik születésnapja előtt átvették az argentin labdarúgóklub felnőtt csapatába. Akkor még a 16-os mezben lépett pályára, s bravúrjaival, nagyszerű játékával már első alkalommal teljesen elképesztette a szurkolókat.

1977-ben a nemzeti válogatottba hívták, egy Magyarország ellen vívandó barátságos mérkőzésre, 1978-ban pedig csak fiatal kora miatt csúszott le a lehetőségről, hogy részt vegyen a labdarúgó-világbajnokságon. Az Argentinos Juniorsban töltött öt évad alatt 167 mérkőzésen vett részt, 115 gólt szerzett, s az utolsó két évben a gólkirály címet is kiérdemelte. 1981-ben a kontinens egyik legnagyobb klubja, a Boca Juniors szerződtette le, s még ugyanebben az évben argentin bajnok lett. Ekkoriban kapta meg a később legendássá váló 10-es számú mezét is.

Hamar világossá vált azonban, hogy nagy presztízse ellenére a nemzeti labdarúgóklub komoly finanszírozási problémákkal küszködik, ezért a következő esztendőben a váltás mellett döntött, s leszerződött az FC Barcelonához. Európában a karrierje továbbra is felfelé ívelt, a váltás mégsem volt túl sikeres, mivel az ifjú bajnok nem tudott teljes mértékben beilleszkedni a spanyol csapatba.

Az egyik mérkőzésen az ellenfél játékosa súlyos sérülést okozott neki, pár hónappal később pedig egy másik meccsen kialakult tömegverekedésben játszott központi szerepet. Három hónapos eltiltás után, 1984-ben átigazolt az SSC Napolihoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Diego Maradona, mindörökké legenda

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra