Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A festő, aki még életében múzeumot kapott

2016. január 30. 12:45 MTI

Negyven éve, 1976. január 30-án halt meg Czóbel Béla, Kossuth-díjas magyar festő. Témaválasztása nagyon gazdag, de egyben hagyományos volt: önarcképeket, portrékat, aktokat, tájképeket, városrészeket, enteriőröket, csendéleteket festett, szemlélete huszadik századi, stílusa modern. 

<

1883. szeptember 4-én született. Képzőművészeti tanulmányait érettségi után, 1902 nyarán kezdte meg a nagybányai szabadiskolában Iványi Grünwald Béla tanítványaként. Még ebben az évben beiratkozott a müncheni akadémiára, egy év múlva pedig a párizsi Julian Akadémia növendéke lett. A francia fővárosban először 1907-ben állított ki a "Vadakkal" (Matisse, Derain, Dufy) együtt, első alkotásai a szecesszió és a plein air hatását mutatják. Barátai közé tartozott Georges Braque és Amadeo Modigliani is.

Magyarországra hazatérve dolgozott Kernstok Károly nyergesújfalui telepén, tagja lett a MIÉNK-nek (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre), majd 1909-ben a Nyolcak csoportjának. Ekkorra kialakult sajátos, egyéni stílusa, képei a világos és a sötét színfoltok tagolt rendjéből születtek, s a lényeget emelték ki. Az első világháború kitörése után el kellett hagynia Párizst, a Montparnasse-on bérelt műtermét lefoglalták, képeit elárverezték. Ezután a hollandiai Bergenben élt, amszterdami kiállításokon vett részt, itt készült a Fiú labdával és a Bergeni lelkész című festménye. Bergen után Berlinbe, majd 1925-ben ismét Párizsba költözött, ahol tizenöt évig élt. Itt készült jelentősebb művei: Álarc és mandolin, Gyümölcscsendélet, Ülő akt, Párizsi utca.

1940-ben feleségül vette Modok Máriát, aki szintén a Párizsi Iskola követője volt, s a második világháború után együtt tértek haza Budapestre, 1945 után a teleket Párizsban, a nyarakat Szentendrén töltötték. Czóbel részt vett a szentendrei művészek rendezvényein, de nem tartozott egyik csoportosuláshoz sem. Rendszeresen kiállított a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és az ÚME (Új Művészek Egyesülete) tagjaival együtt. Időskori képein eluralkodott emberszeretete, művei egyre derűsebbek, fiatalosabbak lettek. Jelentősebb kései vásznai: Szentendrei Vénusz, Fő tér, Csendélet chiantis üveggel, Rózsaszín ruhás lány. Hajlott korában is kerékpáron, cájgnadrágban rótta Szentendre utcáit.

Témaválasztása nagyon gazdag, de egyben hagyományos volt: önarcképeket, portrékat, aktokat, tájképeket, városrészeket, enteriőröket, csendéleteket festett, szemlélete huszadik századi, stílusa modern. Korai alkotói periódusától kezdve foglalkozott nagyméretű akvarellekkel, amelyeknél kihasználta a gyorsan száradó anyag lehetőségeit: szélesen és lendületesen fedve be a felületet születtek meg a karaktert erőteljesen megragadó, expresszív hatású portréi. Czóbel Béla volt az első magyar festőművész, aki még életében - kilencvenkét évesen - önálló múzeumot kapott a szentendrei Várdombon. Az 1975-ben megnyílt múzeumot a művész születésének centenáriumán egy új épületszárnnyal bővítették. A festő művészi munkáját 1948-ban Kossuth-díjjal ismerték el, 1958-ban érdemes, 1968-ban kiváló művész lett. Czóbel Béla 1976. január 30-án halt meg Budapesten.

Teljes életművét az 1971-es, Műcsarnokban rendezett kiállítás után több mint három évtizeddel, 2014-ben mutatták be újra a szentendrei Művészet Malomban Czóbel, egy francia magyar címmel. A kiállított képek között voltak olyanok, amelyeket több mint száz éve nem láthatott a közönség, és olyanok is, amelyek a legfrissebb kutatások során kerültek elő. Képei 2013-ban a párizsi Musée d'Orsay Allegro Barbaro című magyar kiállításának is fontos részét alkották, 2015-ben a Balassi Intézet galériájában és a Szolnoki Galériában is rendeztek kiállítást műveiből. A felújított szentendrei Czóbel Múzeumban néhány napja nyílt új állandó kiállítás, az Újragondolt Czóbel című tárlaton a raktár mélyéről előkerült alkotások is láthatók, és néhány most feltárt kép eddig egy másik munka hátoldalán átfestve, eltakarva, elrejtve szunnyadt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A festő, aki még életében múzeumot kapott

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra