Csupán kiszolgáltatott helyzetében támogatták a főurak az „utolsó aranyágacskát”
2024. július 23. 08:20 Múlt-kor
A szakadék szélén
Bár az új uralkodó látszólag a legnagyobb hatalmú nemesek támogatását élvezte, a főurak jóindulata csupán addig tartott, ameddig a király gyenge és befolyásolható volt – a korábbi erős központi hatalom visszaállítására tett bármilyen kísérlet azonnal ellenállást váltott ki.
Andrásnak uralkodása elején sikerült maga mellé állítania a két legerősebb kiskirályt, az ország északi részét birtokló Csák Mátét, valamint a nyugati végeket uraló Kőszegieket (utóbbiakat azáltal, hogy a családfő Kőszegi Henrik lányát egy itáliai rokona vette feleségül).
Habár fentebb említett koronázási esküjét 1290 szeptemberében az Óbudán tartott országgyűlésen kiadott első törvénykönyvével is megerősítette (ennek 34 cikkelyéből 19 a magánhatalmat kiépítő főurak ellen szólt, továbbá eltörölte a teljes megyék, illetve örökös ispánságok adományozását), hamar kénytelen volt ennek szellemiségével ellentétesen cselekedni, hogy megtartsa szövetségeseit.
A főurak hatalmát III. András igyekezett az egyház (különösen a hozzá végig hű Lodomér érsek) és a kevésbé erős nemesek segítségével ellensúlyozni (ennek keretében utóbbiakkal egyenlő rangra emelte az erdélyi szászok vezetőit, a gerebeneket is), azonban a kiskirályok kérdése nem pusztán belpolitikai ügy volt: András hatalmát külföldről is igyekeztek aláásni, éppen a leghatalmasabb magyar főurakon keresztül.
Habár Andrást az országon belül minden jelentősebb birtokos elismerte jogos királynak, külföldön IV. László halálát követően különféle jogcímeken többen is igényt tartottak a magyar trónra.
III. András a Képes Krónika egyik iniciáléjában
A már említett Habsburg Albert arra hivatkozva követelte magának az országot, hogy korábban IV. Béla az akkori német királynak hűbérbe ajánlotta az országot a tatárok elleni segítségért cserébe. A jogcím nem állt túl erős lábakon, mivel a segítséget IV. Béla végül nem kapta meg. Mindazonáltal a követelés 1291 nyarán magyar–osztrák háborúhoz is vezetett, amelyet a hainburgi béke zárt le.
IV. Lászlóval kihaltnak tekintette az Árpád-házat IV. Miklós pápa is, és a Szentszéknek igényelte a magyar trón betöltésének jogát, arra hivatkozva, hogy I. István a Szent Korona elfogadásával egyúttal a pápa hűbéresévé is vált, nemzetsége kihalásával pedig birtoka – Magyarország – Rómára szállt.
Leányágon, V. István lányán, a Sánta Károly nápolyi királyhoz feleségül adott Mária hercegnőn keresztül maguknak követelték a trónt a nápolyi Anjouk is. Mária 1292-ben fiukra, Anjou Martell Károlyra ruházta a „Magyarország királya” címet, és hozzá pártoltak a Kőszegiek is, mivel a hainburgi béke rendelkezései szerint le kellett volna rombolniuk a nyugati határ menti váraikat, amitől igencsak ódzkodtak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
