Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Csillagképek, látomások, angyalok – mit gondoltak az univerzum titkairól a középkorban?

2017. május 5. 13:19

<

Miből tanulhatott egy középkori csillagász?

Az emberiség már a kezdetektől igyekezett magyarázatot találni a csillagok és az égbolton látható egyéb jelenségek működésére. Rudolf von Ems 13. századi Világkrónikájának egy lapján például Noé állítólagos negyedik fiát, Jonicust láthatjuk, amint az eget tanulmányozza. A középkori keresztény hagyomány szerint ugyanis ő volt az első, aki tudományos módszerekkel vizsgálta a csillagokat, így lényegében őt tekintették az első csillagásznak.

A középkori tudósok rengeteget merítettek a korábbi évszázadok görög-római gondolkodóinak eredményeiből, de gyakran fordultak más vallások, így az iszlám vagy éppen a zsidó bölcsek eredményeihez is. Természetesen leginkább a klasszikus szerzők, így Platón, Arisztotelész és Ptolemaiosz bizonyultak meghatározónak, műveik Írországtól egészen a Közel-Keletig ismertek voltak.  A kultúrák tudáskincsének összefonódását és a muszlim tudományosság Európára gyakorolt hatását jól példázza, hogy a  12. századból maradtak fenn olyan ábrázolások, amelyeken a szerző a csillagok neveit latinul és arabul egyaránt feltüntette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Csillagképek, látomások, angyalok – mit gondoltak az univerzum titkairól a középkorban?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra