Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Csecsemők csontjait is feltörték az észak-európai neandervölgyiek, hogy a velőhöz jussanak

2017. január 4. 11:07

Az öreg kontinens északi részén élő neandervölgyiek között is felbukkant a kannibalizmus, vélik a régészek, akik a belgiumi Goyet-barlangban tavaly júliusban feltárt csontok tüzetesebb átvizsgálása után jutottak erre (a korábbi sejtéseket megerősítő) következtetésre.

<

A barlangban feltárt, közel 40-45 ezer éves csontmaradványok nyúzás, darabolás, csontvelő eltávolításának nyomait viselik magunkon. A modern ember mára már kihalt „unokatestvérétől” származó – egykoron egy újszülötthöz, egy gyermekhez és négy felnőtt egyedhez tartozó – csontok „egyértelműen vágások jeleit mutatják, tagadhatatlan, hogy kannibalizmus nyomaival állunk szemben” – mondta Christian Casseyas belga régész.

A maradványok abból az időszakból származnak, amikor a kihalófélben lévő neandervölgyiek helyét fokozatosan vette át közvetlen ősünk, a Homo sapiens. Casseyas, aki egyébként különböző felfedezőtúrákat vezet az érdeklődők számára a barlangban és a környezetében, szerint a több ezer éves csontokon lévő vágások a test feldarabolásának és a hús lefejtésének egyértelmű nyomai.

„Ugyanúgy törték ketté társaik csontjait, mint például a rénszarvasok vagy a lovakéit (amelyeket a barlang bejáratánál is tucat számra fedeztek fel), hogy a belsejükben lévő velőhöz jussanak” – magyarázta a régész. „Valóban arra lehet következtetni, hogy az elhunyt neandervölgyieket ezen a helyen társaik megették” – tette hozzá Helene Rougier, a northridge-i Kaliforniai Állami Egyetem antropológusa, akinek vezetésével tárta fel a régészcsapat a barlangot. Elmondta, néhányuk csontjait szerszámkészítésekre is felhasználták.

Ez volt az első alkalom, hogy Észak-Európában kannibalizmus bizonyítékaira bukkantak a neandervölgyiek között, ugyanakkor korábban már Spanyolországból és Franciaországból is előkerültek erre utaló maradványok. A szakértők még most is csupán találgatni tudnak, hogy ez az eset egyedinek számít, esetleg gyakran előfordultak hasonló szörnyűségek, valamint hogy szimbolikus vagy pusztán élelemszerzés volt a céljuk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Csecsemők csontjait is feltörték az észak-európai neandervölgyiek, hogy a velőhöz jussanak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra