Csaknem száz év leforgása alatt ment végbe a Tisza megzabolázása
2024. augusztus 27. 08:20 Múlt-kor
178 éve, 1846. augusztus 27-én kezdődött meg a folyó két partján, a Szabolcs vármegyei Tiszadobnál és a Zemplén megyei Tiszaszederkénynél (a mai Tiszaújváros) a Tisza folyó szabályozása. A régóta érlelődő szabályozás mibenlétét hosszú vita előzte meg, és a reformkori első lépéseket követően még hosszú évtizedeken át, egészen a századfordulóig nem sikerült kordában tarthatóvá tenni az áradásra hajlamos folyót.
Időtlen idill a rohanó világgal szemben
Az Alföldön kanyargó Tisza folyó – más folyókhoz hasonlóan – a sík vidéken az évezredek során egyre lassult, aminek eredményeképpen egyre több irányváltás került folyásába, ennek megfelelően pedig egyre szélesebb árteret alakított ki magának. Az Alföld e szakaszának lakói megtanultak e kiterjedt mocsárvidéken élni, a halban és egyéb vízi állatokban bővelkedő, rendkívül fajgazdag ökoszisztémával egyfajta szimbiózist alakított ki a lakosság.
A középkori Magyar Királyság viszonyait e vidéken a török uralom jelentősen megbolygatta, a Hódoltsághoz gyakran társított elnéptelenedés itt is nagy arányban következett be. A Habsburgok fémjelezte új magyar állam berendezkedése során már kevésbé volt azonban kívánatos a régi életformákhoz való visszatérés: a lápvidék nem csupán elmaradottnak számított, de a folyó hajózhatatlansága fontos kereskedelmi útvonalat hagyott kiaknázatlanul.
Így tehát a földbirtokosok és az egyre növekvő, a mocsárvidék által már fenn nem tartható létszámúvá növekvő lakosság részéről felmerült az igény a tágabb gazdaságba való bekapcsolódásra. Emellett a népesség országos szintű növekedése miatt a központi hatalom is újabb, mezőgazdasági művelés alá vonható területek után kutatott, a különféle érdekek így a Tisza vidékén széles körűen egybevágtak.
A folyó szeszélyessége, nagy fokú áradásokra való hajlama továbbá az egyéb fejlesztéseket is ellehetetlenítette: az ártéri jellegű építkezésen kívül jóformán nem volt érdemes tartós épületek emelésére a pusztító árvizek jelentette állandó veszély miatt. A 18. század folyamán ez ellen helyi szinten igyekeztek cselekedni különböző gátak és töltések emelésével, valamint a mocsarak lecsapolásával a művelhető terület növelése érdekében. Az összehangolatlan intézkedések azonban legfeljebb más települések kárára tudtak változást elérni az áradások lefolyásában.
Vásárhelyi Pál (Wikipédia / Barabás Miklós / Közkinc)s
Elsőkent Szinyei-Merse József, Sáros és Ung vármegyei táblabíró vetette fel a térség kereskedelmi lehetőségeit taglaló Observationes commerciales prosuperioribus regni partibus című művének mellékletében a folyó egységes szabályozását a hajózhatóság érdekében. Legközelebb azonban csak 1816-ban, a Körösök völgyében pusztító árvizek kapcsán merült fel komolyabban az egységes szabályozás ötlete. Az ezt követően az 1820-as években Huszár Mátyás vezetésével zajló feltérképezések és vízrajzi felmérések során szerezte első tapasztalatait a később jelentős szerepet játszó Vásárhelyi Pál is.
Magában a munkában azonban a méréseket követően további előrelépés nem történt, 1830 tavaszán pedig a Tisza, a Berettyó és a Körösök egyszerre léptek ki medrükből, rég nem látott pusztítást okozva – mintegy 8000 négyzetkilométernyi terület került két hónapra víz alá. Ennek ellenére újabb másfél évtized telt el, mire az újító szellemű Széchenyi István 1846 januárjában megalakította a Tisza-völgyi Társulatot, amely kiinduló alapként elfogadta Vásárhelyi Pál és csapata főként elveket felsoroló tervét a Tiszán elvégzendő módosításokra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
