Csak 15 perc szex jutott a bakáknak az 1. világháborús bordélyokban
2015. január 16. 15:39
Uniformis a kéjhölgyeknek
A szabályzat arra is kitért, hogy kiből nem lehetett örömlány: a 18 év alattiakat, a gyenge fizikumúakat, a terheseket, a szüzeket, illetve a házasokat nem sorozhatták be. A legénységi örömlányok csukaszürke egyenruhát hordtak, a tábornoki örömlányok azonban harisnyájukon vörös lampasz (posztósáv) viselésére is jogosultak voltak. A hátországbeli prostituált-avató bizottság utalta ki őket, de hadtestenként egy mozgó bizottság is létezett, ha a szükség úgy diktálta.
Fotó: Fortepan
A fokozott igénybevétel és a nemi betegségek miatt a prostituáltak csak rövid ideig dolgozhattak. A szolgálatra alkalmatlanná vált örömlányok testére billogot ütöttek, majd - lehetőleg fertőzött állapotban - az ellenséges vonalak mögé juttatták őket. Ebből a munkából nem vezetett felfelé út, sokan összeomlottak és az alkoholba menekültek - emelte ki az előadó.
A bordélyok száma elmaradt a valós igényektől, felszereltségük puritán volt. A tiszti és a legénységi intézmények szigorúan elkülönültek, utóbbiakat onnan lehetett felismerni, hogy hosszú sorok kígyóztak előtte. A hölgyek a beteg és részeg katonákat nem voltak kötelesek kiszolgálni, a bordély elhagyása előtt pedig mindegyik látogatónak fel kellett keresnie a fertőtlenítő helyiséget, amelynek bejáratát egy piros lámpa jelezte. A hadtápterületen a bordélyok személyzetének egészségét rendszeresen ellenőrizték a katonaorvosok. Balla Tibor kiemelte, hogy a szigorú ellenőrzéseknek köszönhetően az 1915-ös 12 százalékról 1916-ban 6,4 százalékra sikerült leszorítani a nemi beteg katonák arányát.
A katonák a fertőzések nagy részét (50-80 százalék) a hátországban szerezték, így azokat az erkölcsrendészet havonta ellenőrizte, ügyelve a fokozott higiéniai szabályok betartására, míg a nemi beteg katonáknak és kéjhölgyeknek külön kórházakat és osztályokat állítottak fel a Monarchia és a megszállt területek nagyobb városaiban. Persze nem lehetett a prostitúciót teljesen legális mederbe terelni, ezért a hadsereg által ellenőrzött területeken gyakoriak voltak a titkos prostitúció visszaszorítására irányuló razziák - mondta el Balla Tibor.
Forrai Judit orvostörténész előadásában kiemelte, hogy a hadseregben az elsődleges cél a nemi betegségek megelőzése volt, s csak másodlagos a katonák örömszerzésének „biztosítása”. A hadügy-, a belügy- és honvédelmi minisztérium együttesen összesen 14 megfigyelő állomást hozott létre a hadszíntérhez közel, azzal a céllal, hogy a fertőzött betegeket még az inkubációs (lappangási) időben ellássák.
A katonai egészségügy célja a megelőzés, a korai felismerés és a megfelelő gyógymód volt. Forrai Judit elmondta, hogy a szűrőállomásokon összesen 533 293 embert szűrtek meg 1915-ben, s ehhez képest elenyésző halálesetet (7232) regisztráltak. Ezeken az állomásokon összesen 187 orvos és 34 medikus dolgozott, az intézkedés pedig 34 millió koronába került. A járványkórházakban különleges intézkedéseket léptettek életbe. Ilyen előírás volt, hogy a betegek csak öt napot tölthettek a szűrőállomáson a nagy forgalom miatt.
Az előadó megjegyezte, hogy míg ma már mintegy harminc különböző nemi betegséget ismerünk, száz éve még csak háromról tudott az orvostudomány: szifilisz, kankó (tripper) és az ulcus molle (lágyfekély). A nemi betegségek terjedéséért akkoriban mindkét nem esetében a laza erkölcsöt okolták, ám a statisztikák szerint a fertőzések ugyanolyan arányban sújtották a házasembereket, mint az egyedülálló férfiakat. Voltak természetesen olyan okok, amelyek csak a férfiakra voltak jellemzőek (közösség ösztönző hatása, a prostitúció csábító ereje stb.), illetve olyan is, amely a nőket érintette (pl. a férfiak hosszas távolléte, beszállásolás, illetve az ún. khaki fever epidémia, az "egyenruha varázsa", amely a katonai uniformis hölgyekre gyakorolt ellenállhatatlan vonzerejére utalt).
Támogasd a 
szerkesztőségét!
