Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hadrianus falának új szakaszait találták meg Angliában

2005. május 27. 12:00

Az eddig 135 kilométernyi ismert szakasszal rendelkező fal újabb részleteit útépítés során találták meg az angliai Cumbriában.

<

A régészek most azon a területen dolgoznak, ahol az új északi autópálya-fejlesztés átszeli az Eden folyót, itt ugyanis korábban több méter hosszan újabb falszakaszokat találtak. Ám ez azért is váratlan fordulat a fal történetében, mert ezen a helyen egészen mostanáig úgy gondolták, hogy a hadrianusi építmény semmilyen nyomát nem lelik már meg, mert azt a folyó már korábban elmoshatta.



A Cumbria County Council régészei az itt talált lapos köveket megvizsgálva arra jutottak, hogy azok a fal alapzatából származhatnak. Ezen kívül olyan dombokból és árkokból álló árkos földtöltésre is találtak nyomokat, melyeket a szintén itt talált római kerámiákkal biztosan a fal részének tekinthetnek. A leletek részletes bemutatására jövő héten kerül majd sor.

A régészek vezetője, Richard Newman szerint a fal újabb részletei azért jelentősek, mert eddig nem tudták hogy az Carlisle-tól nyugatra milyen formában folytatódott, azaz hogy itt is kőből épült-e, vagy a már meglévő természetes elemeket építették át védvonallá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hadrianus falának új szakaszait találták meg Angliában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra