Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egy mítosz leomlik: Allende náci nézetei

2005. május 30. 11:00

<

Allende Ribbentrop fizetéslistáján

Farías egy berlini előadásán viszont azt mondta, hogy az írást nem lehet ifjúkori eltévelyedésnek tekinteni. `Az igaz, hogy 25-26 évesen írta mindezt. De mielőtt a szöveg megjelentetéséről döntöttem, további kutatásokat végeztem. Allende miniszter volt 1939-ben, a német külügyminisztérium levéltárában pedig bizonyítékot találtam arra, hogy a nácik ebben az időben három kormánytagot megvesztegettek. Allende is egyike volt azoknak, akiknek Ribbentrop egyenként 300 000 birodalmi márkát folyósított.`


A történész szerint a németek így akarták biztosítani, hogy Chile vásároljon a lengyelektől 1939 után rabolt fegyverekből. Erre az üzletre ugyan soha nem került sor, ám Farías megtalálta a chilei német nagykövet egyik levelét, melyben a diplomata azt írja: a pénz nem veszett kárba, mert a náci eszméket terjesztik Chilében.


Allende pedig egészségügyi miniszterként igenis előterjesztett egy törvénytervezetet, mely szerint a mentális betegségben szenvedőket és a krónikus alkoholistákat kötelezően sterilizálták volna. "Allende ebben az időben még Hitlernél is radikálisabb nézeteket vallott ezzel kapcsolatban" - állítja Farías. A törvény a chilei orvosszervezetek tiltakozásán bukott meg, és el sem jutott a parlamentig.


Farías az Allende-mítosz politikai gyökereiről is beszélt. A szocialista elnököt az amerikaiak által támogatott, 1973-as hatalomátvétel idején ölték meg. "Allende ugyan távolról sem volt hős, Európában mégis szükség volt egy dél-amerikai szocialista héroszra. A mai közkeletű Allende-kép javarészt a spanyol és német baloldal által konstruált hősmítosz, amire a valódi Allende soha nem volt méltó. Azt hiszem, ez a könyv be tudja bizonyítani ezt. Az ellenzők nagyon hangosak, csakhogy az érvek most magától Allendétől származnak - az értekezésben saját maga beszél."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egy mítosz leomlik: Allende náci nézetei

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra