Az 1950. évi I. törvény a helyi (megyei, járási, városi, községi) tanácsokról rendelkezett. A törvény, szemben a korábbi önkormányzati autonómiákkal, a tanácsokat szovjet mintára az egységes és központosított államhatalom helyi szerveiként határozta meg. Maga a tanács szó is a Szovjetunió helyi és központi államhatalmi szervei nevének (szovjetek) egyszerű fordítása. Választásuk zárt listás rendszerben történt, első alkalommal 1950. október 22-én. A tanács élén elnök állt, s rendkívül korlátozott, formális szabályrendelet-alkotási jogkörrel rendelkezett. Az igazgatás és adminisztráció (helyi igazgatás) élén a végrehajtó bizottság állt. A tanácsok központi irányítását 1950-1953 között a belügyminiszter, 1953-1954-ben a Minisztertanács látta el, ellenjegyzésük nélkül a tanács semmilyen rendelkezése nem lépett érvénybe. A későbbiekben valamennyit lazul a központi irányítás közvetlensége. A második tanácstörvény (1954. évi X. tv.) egyéni választókerületi rendszert vezet be, s létrehozza a tanácsok saját fejlesztési, illetve tartalékalapját. Az 1971. évi harmadik tanácstörvény már népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervekként határozza meg a tanácsokat. Oldja a központi irányítás szigorát: utasítások helyett már törvények és más szintű jogszabályok határozzák meg működésüket.