Sem Ferenc József, sem a kormány nem járult hozzá, hogy a Torinóban, 1894. március 20.-án 92 éves korában elhunyt Kossuth Lajost az állam költségén temessék el, mert ez nem volt összeegyeztethető a dualizmussal, s főként Ferenc József érzékenységével. De azért Wekerle Sándor miniszterelnök titokban támogatta a fővárost a temetés megrendezésében. A székesfőváros hivatali szünnappá nyilvánította a szertartás napját, s Kossuthot, mint díszpolgárát saját költségén temette el. A halottas vonat március 28.-án indult el Torinóból, és március 30.-án érkezett meg Budapestre, a Nyugati pályaudvarra. A tömegek órák hosszat tartó várakozás után a Nemzeti Múzeumban felravatalozott koporsó előtt róhatták le kegyeletüket. A nagy szertartás április 1-jén reggel Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött. Az országgyűlés nevében Jókai Mór, a fővároséban Gerlóczy Károly alpolgármester búcsúzott. A temetőben, ahová csak a gyászkíséret mehetett be, a volt honvédek, a Függetlenségi Párt, a Nemzeti Párt és az egyetemi hallgatók szónokai vettek végső búcsút a nemzet nagy halottjától.