Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Másolatok helyettesítik az Alhambra oroszlánjait

2005. március 9. 11:12

Restaurálásuk után múzeumba teszik a granadai Alhambra kert kútjának oroszlánjait és másolatokat állítanak a helyükre, ha közös álláspontra tud jutni a kérdésben a spanyol kulturális minisztérium, az andalúziai junta és a műemlékvédelem.

<

A kút egyik oroszlánját két évig tartó restaurálás után az Alhambra-múzeumban helyezték el, ahol szakértők magyarázzák el történelmi eredetét, szimbolizmusát a hispano-muzulmán világban és funkcióját, amely szépsége mellett igen prózai volt: a granadai szultánok rezidenciájában szolgált kútként, a ciszterna vizét engedte ki száján - írta az El País című spanyol napilap.

 

Az oroszlános kút az Alhambrában

 

A híres oroszlánokat megalkotásuk, a XIV. század óta nem restaurálták. Most valamennyit sorra veszik. Az első tulajdonképpen kísérlet volt annak kipróbálására, hogy a szobrok hogyan reagálnak a tisztogatásra. Modern technikai eszközökkel vizsgálták meg a belsejét is, algákat, zuzmókat, baktériumokat távolítottak el a repedésekből, a kő felületéről. A környezeti szennyeződéseket oldókkal és lézersugarakkal tisztították meg. Rekonstruálták a károsodott részeket, amelyek főleg a füleket és a sörényt érintették. Közben a restaurátorok azt is kiderítették, hogy az oroszlánok macaeli márványból faragták. A csodálatos műemléket 2004-ben a barcelonai Sagrada Familia katedrális és a madridi Prado után a legtöbben látogatták.

 

A múzeum vezetése egyértelműen amellett van, hogy az oroszlánokat múzeumba kell elhelyezni, mert csak ez garantálhatja megmaradásukat.

 

(Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Másolatok helyettesítik az Alhambra oroszlánjait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra