Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A kőbányai szőlőművelés utolsó emléke

2005. március 7. 13:05 Lukácsi Attila

<

Kocsma, étterem, helytörténeti gyűjtemény

Ma már meglehetősen nehezen tudjuk elképzelni Kőbányát kirándulóhelyként és borvidékként, hisz többnyire gyárakat, lakótelepeket látunk itt. A borvidék két részre tagolódott: a már említett Ó-hegyre és az Új-hegyre.  A XIX. század elején egyre gyakoribbá váltak a lopások a helyi szőlőkben, ezért Pest város Magisztrátusa 1843-ban pályázatot írt ki egy csősztorony, és egy hozzá tartozó főcsőszi épület tervezésére és felépítésére.

Zofahl Lőrinc, a 19. század első felének sokat foglalkoztatott építésze 1836-tól volt a Szépítési Bizottság tagja. 1831-43 között számos polgárházat épített, melyekkel nagyban hozzájárult a biedermeier-kori Pest kiépítéséhez, például a Király u. 62., a Váci u. 59. és a József Nádor tér 7. számú ház révén. Nevéhez fűződik az egykori pesti Orczy-ház átépítése, valamint az újszászi és gyöngyösi Orczy-kastély (ma Mátra Múzeum), és a hajósi templom.
A következő évben Zofahl Lőrinc elkészítette a terveket. Zofahl a biedermeier-kori Pest legjelentősebb építésze volt, mára azonban már csak két általa tervezett ház maradt meg: a Váci utcai Rottenbiller-ház és a József Nádor téri Röszler-Muráti ház.

A kivitelezés Brein Ferenc építőmester nevéhez fűződik. A romantikus stílusú, szabadon álló lépcsős építmény magában foglalja az őrházat is. A kétszintes, oromzatos nyeregtetővel fedett téglalap alaprajzú őrházhoz keskeny összekötő taggal csatlakozik az aszimmetrikus elhelyezésű, négyzet alapú épület, ahonnan a torony lépcsőzete is indul. A kilátóhoz vezető csigalépcső mentén míves vaskorlát fut. Az emeleti helyiség ajtaja fafaragásokkal gazdagon díszített. A Csősztorony a "mezei kapitány" felügyelete alatt évtizedekig segítette a helyi csőszök munkáját. Kőbánya egyik jelképe lett, ma is látható a kerület címerében.

Azonban a filoxéra a XIX. század végén a helyi szőlőtermelés végét jelentette, lakótelepek, házak épültek a szőlők helyén. Új idők jöttek, a Csősztoronyba kocsma, majd étterem költözött. A kerületi önkormányzatnak most az a szándéka, hogy ideköltözteti a helytörténeti gyűjteményt.

Egyelőre azonban a toronyba sem lehet felmenni, ahonnan pedig szép kilátás lehetne - akár egészen a kerület határáig. A Csősztorony kis épületén kívül ma már csak néhány utcanév (például Kéknyelű utca, Szőlőtelep utca, stb.) őrzi a környéken a szőlőművelés emlékét. Az Ó-hegy a kerület zöldövezetévé vált, az Új-hegyen ma már hatalmas lakótelep éktelenkedik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A kőbányai szőlőművelés utolsó emléke

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra